Kondor Vilmos: Budapest Noir

ˆhirdetés

Kondor Vilmos krimije nem véletlenül lett sikeres külföldön is, jól kidolgozott, aktuális, annak ellenére, hogy a második világháború előtt játszódik.

 

A történet az Est bűnügyi újságírója körül forog. Gordon Zsigmond kivételesen furcsa ügybe bonyolódik, ami először ugyanolyannak tűnik, mint a többi történet, amiről eddig be kellet számolnia, de a fiatal zsidó lány halála jóval magasabb körökbe nyúlik, mint azt gondolná. Gordon minél jobban merül az ügybe és az alvilág köreibe, annál veszélyesebb tovább folytatnia a magánnyomozást. Nem csak ő, hanem szerelme és nagyapja is veszélybe kerül, de hiába fenyegetik meg Gordont, tovább nyomoz. Van olyan helyzet, amiből már csak előre menekülhet az ember, vagy ő vesz el, vagy az ellenfelei.

Kondor Vilmos története nagyszerűen ragadja meg a kor morális hangulatát, a bűnügyek sem lehetnek jobbak, mint a világ, amilyenné alakították az emberek. Képet kapunk a háború előtti Budapestről, az egykor szebb kort megélt város utcáiról, bárjairól, a helyi kis és nagyurak módszereiről, a prostitúció hatalmáról, a társadalom legfelsőbb rétegeiről, de a nyomor és a reményt vesztett világ is feltárul előttünk. Akár a politika és az üzleti élet összefonódása, mindez egy cinikus és sokat látott zsurnaliszta szemszögéből. Gordon a maga erkölcsi döntéseivel és tetteivel ideig-óráig talán jobbá teszi a világunkat, a végeredményen meg elgondolkodhatunk, mert reményt ad, de egyszerre szomorú és sötét.

Kondor Vilmos története ötkötetes, így lehet tovább olvasni Gordon Zsigmond kalandjait, tovább merülhetünk a magyar valóságba, egy olyan krimivel, amely felsorakoztatja műfaja minden eszköztárát a mi szórakoztatásunkra.

Molnár Gábor