hirdetés

A Betűtészta Könyvek novemberi újdonságai

Betűtészta november

A Betűtészta novemberi újdonságai, kicsiknek és tiniknek is lesz mit olvasni.

 

 

Nyúlász Péter - Schall Eszter:

A baba bab I. - Babagombóc
 

Kinek szól A baba bab sorozat?

A baba bab című mondókáskönyv 2011-es megjelenése óta országos népszerűségre tett szert. Nyulász Péter, a Helka-trilógia szerzője, olyan mondókákat válogatott bele, melyek az első lépéseket segítik elő a beszéd útján éppen elinduló gyerekeknek. Abababab... így kezdődik minden. Majd egy vagy két szótagos szavakkal, szójátékokkal és rímekkel folytatódik.

A nagysikerű kötet most 9 új verssel kibővítve, HÁROM KÜLÖN RÉSZBEN jelenik meg. Első része, a Babagombóc is új verseket tartalmaz, melyeket azoknak a gyerekeknek ajánljuk, akik még csak most kezdenek szavakat formálni.

Új formák és színek!

A baba bab című, dizájntárgynak is beillő lapozó Schall Eszter grafikus és ékszertervező első illusztrációs munkája volt, aki azóta sok szép könyvvel örvendeztette meg a gyerekeket. Az lapozók, akárcsak elődjük, kerekített szélekkel lettek megtervezve, hogy a kicsik is biztonsággal kezükbe vehessék, emellett új és felújított rajzokat tartalmaznak.

 

A baba bab II. - Morzsa kutya

A baba bab-sorozat második kötetét, a Morzsa kutyát azoknak a babáknak ajánljuk, akik éppen most kezdenek el beszélni. Ám a lapozóban már olyan szövegek is találhatóak, melyek a Babagombóctól egy lépéssel tovább vihetik a mondókázókat. A második részbe ezért az egykor nagy népszerűségnek örvendő mondókákon túl olyanok kerültek, melyek új távlatokat nyitnak a beszéd tanulásában. Nyulász Péter, a Helka-trilógia szerzője olyan friss mondókákkal és versekkel bővítette könyvét, mint a Festőművősz vagy a Kinyerma.

 

Ambrózy Zsófi – Megyeri Annamária

Plüsspuma

Ebben a korban nincs finomabb dolog egy bögre fülénél. Egy nap telis-tele van felfedezésekkel, például hogy vannak nálunk kisebb és nagyobb gyerekek is. A járókánk a saját birodalmunk, ahol minden a miénk. Persze előfordul, hogy elveszik tőlünk kedvenc „rágókánkat”. A bolti pénztáros, akár a legtöbb felnőtt, csuda érdekes. A gumiállatoknak menhelyet alapítunk, és ha orvososdihoz jönne meg a kedvünk, a legjobb játszótárs saját plüsspumánk. Persze egyvalamire mindennél jobban vágyunk: hogy Apa este hazajöjjön!

Ambrózy Zsófi lapozója 9 játékos vers formájában örökíti meg egy egyéves gyerek napját – a reggeli felkeléstől az utolsó esti ásításig. A mondókák olyan mindennapi élethelyzetekre nyújtanak segítséget a szülőnek, mint a sorban állás, az orvosság bevétele. Ilyenkor egy-egy egyszerű szöveg ismételgetésével nyugtathatjuk meg gyermekünket. Szövegeinek ritmusa játékos megoldás azokra a percekre, melyeket a babák monotonnak éreznek. A dizájn kivitelű könyv természetesen gyerekkézbe való, mivel Megyeri Annamária illusztrátor színes babavilágot teremtett Ambrózy Zsófi rímei köré!

 

Amy Krouse Rosenthal - Brigette Barrager

Uni, az unikornis

 

Egy különleges könyv, egy különleges unikornisról Az unikornisok kivételes teremtmények, és kevés kislány hisz igazán bennük. Ritkán találkozhatunk velük. Olyan unikornis meg igazán kevés van, amelyik hisz abban, hogy léteznek a világon kislányok.

Rosenthal könyve „fordított történet”, melyben a szerencsés egyszarvú, Uni, egy olyan kislányban hisz, aki tényleg létezik! A gyerekeknek és szüleiknek Uni azt üzeni, hogy mennyire fontos a barátság és a gyerekkori képzelet ereje életünkben. S persze azt, hogy szeressük az unikornisokat, bármit is gondoltunk eddig a róluk szóló könyvekről. Az „ő” könyve tényleg más, mivel Brigitte Barrager rajzai olyan forma- és színvilágot adnak Uni történetének, melyek megkülönböztetik minden más unikornismesétől.

 

Jon J Muth: Zen üzenetek

Víztükre, a panda koan-történetei

Van egy régi történet, amely egy a szegény emberről szól, aki egy rablónak adta a pénzét. Egy másik szerint a szerencsét nem mindig lehet elsőre felismerni. Egy harmadik egy szerzetesről mesél, aki egy réges-régi terhet vitt a vállán – ilyen történeteket már nem hallunk rohanó világunkban.

Edi, Miska, Kari, a három testvér, rendkívül szerencsés, mivel szomszédjukba egy Víztükre nevű panda költözik. Ő mondja el nekik ezeket a meséket, melyek már évszázadok óta terjednek szájrólszájra. Jon J Muth pandája ugyanis ismeri a zen történeteket (koanokat), és szeretné, ha a mai gyerekek és szüleik is elgondolkodnának rajtuk. Ugyanis a Zen üzenetek tanulságai örökzöldek, átívelnek az időn, nyugalmat, elfogadást és szeretetet hoznak azok életébe, akik megértik őket.

Ha felfogtuk Víztükre szavait, keressünk újabb apró szépségeket bennük. Olvassuk el és hallgassuk meg őket újra meg újra, mobilunkat pedig állítsuk át szélcsengőhangra!

 

KIMONDHATATLANUL - novellák, képregények

Baccalario-Baronciani-Cima-Colaone-Ferrara-Gandolfi-Masini-Mattia-Ossorio-Sgardoli-Silei- Zannoner

14 éven felülieknek

Vannak érzelmek, melyekről tizenéves korunkban nem szívesen beszélünk. Ezért néha jó lenne, ha ezeket valaki kimondaná helyettünk. Vagy legalábbis segítene megfogalmazni, mi mindent gondolhatunk az adott érzelemről. Jó lenne, ha valaki megosztaná velünk a tapasztalatait azokról a helyzetekről, amikor találkozott ezekkel. Ha segítene abban, hogy ne féljünk szavakba önteni az érzelmeinket.

12 kortárs, nemzetközi szinten elismert olasz alkotó arra vállalkozott, hogy fiatal olvasóknak 12 érzelemről sztorizzon. Ám ezt úgy kellett megoldaniuk, hogy műveikben egyszer sem mondhatták ki az érzelmet jelentő kulcsszót, kizárólag a művek címében. Így született meg ez a 10 novellát és 2 képregényt tartalmazó antológia, amely 2015-ben rögtön megjelenése után bestsellerré vált Olaszországban. Egy ízig-vérig fiatalos, 21. századi olvasmány, melyet az emberi kapcsolatok, a korunkra jellemző élethelyzetek és az izgalmas történetek iránt érdeklődő tizenéveseknek ajánljuk!

A legtöbb alkotó a Kimondhatatlanul című könyvben mutatkozik be először a hazai fiataloknak. Néhányukkal viszont már találkozhattak korábban a magyar olvasók. Pierdomenico Baccalario a Century-sorozat írójaként, Paola Zannonert kisiskolásoknak szóló könyvek szerzőjeként, a világutazó Silvana Gandolfit pedig szókimondó-belevaló ifjúsági könyvei kapcsán ismerheti a magyar közönség.

 

A könyvek várható megjelenése: 2016. november 24-e