hirdetés

Preston - Child: Vérvörös part

Douglas Preston - Lincoln Child: Vérvörös part

Másfél Pendergast történet, némi Sherlock Holmes érzettel

 

Pendergast különleges ügynök éppen otthon unatkozik a nem egyszerű múlttal rendelkező gyámleányával, Constance Greene-nel, amikor egy banálisnak tűnő üggyel keresik meg Aloysiust: egy nagyon értékes, de ellopott borkészletet kell megtalálnia.

 

Annyira egyszerű ügynek gondolja, meg éppen úgy érzi, szükségük lenne egy kis kimozdulásra, hogy az FBI ügynök magával viszi Constance-t is a nyomozásra. Pendergast abban bízik, jó lesz a lánynak egy kicsit kimozdulnia a házuk sötét, elzárt világából. Az utóbbi eset megviselte őket, a friss levegő, távol New Yorktól jót tehet a lelküknek és a szellemüknek. És tanítási szándékkal is viszi, azért, hogy Constance megtanulja, mennyire fontos ismerni az emberi viselkedést, hogyan kell érvényesülni kint, a való világban, főleg akkor, ha ő is nyomozóvá akar válni.

Az ügy természetesen bonyolultabb lesz, mint gondolja, hiszen a híres szobrász borospincéjében egy régi csontváz darabjára bukkannak, a városkát körbeölelő mocsárban meg hullát találnak, a mellkasába vésett sötét, démonikus múltra utaló ábrákkal. Pendergast ügynök meg természetesen felajánlja a segítségét, a maga tenyérbe mászó módján, az exmouthi rendőrségnek.

És miért kapunk – némi túlzással - másfél könyvet?

Mert megoldja Pendergast és Constance a bűntényt, amiért eredetileg Exmoutba érkeznek, de nem dőlhetnek hátra, mert sokkal komplexebb kihívással szembesülnek, mint elsőre gondolták, megoldanak egy ügyet, de a sokkal komolyabb, vérfagyasztóbb titok is megoldásért kiált.

A Preston - Child írópáros annyira leás a mélybe, hogy rögtön megoldanak két ügyet is, mert kiderül, Exmouthban a jelen és a múlt összefonódik, itt nincs egyszerű megoldás, az egyik feladat hozza magával a másikat. Egy átlagember nem piszkálná meg, mi van a felszín alatt, de Pendergast, és főleg Constance, nem átlagosak, cserében olyan dolgokkal kerülünk szembe olvasóként, amit kigondolni is nehezen tudnánk.

A Vérvörös part olyan lezárást kap, ami hajaz egy Sherlock Holmes történetre, amit az írópáros sejtet. Ezekkel az utalásokkal játszanak az olvasókkal, főleg azokkal, akik ismerik a Sir Arthur Conan Doyle által kitalált történeteket, mert képesek lehetnek sok minden olyat belegondolni a könyvbe, ami talán benne van, vagy talán nincs. Egyelőre nem tudjuk, csak azt, hogy a Vérvörös part folytatásért kiált és várjuk magyarul is az újabb könyvet. A történet lezárása egyben a felvezetése a következőnek, ami idegesítő fordulat, mert hiába kaptunk választ a könyv elején feltett kérdésekre, ha mégis nyitott maradt még sok minden. A legszívesebben sarokba vágnánk az egészet, mert még nincs a kezünkben a folytatás.

A könyv fülszövegében kapunk ugyan utalást arra, hogy elég kemény és meghökkentő dolgok fognak itt történni, de még sem gondolhatunk belőle arra a rémálomszerű lezárásra, ami rengeteg utat hagy az íróknak a folytatáshoz.

A stílusa alapján is inkább két könyvet tartunk a kezünkben, a történet nagy részében klasszikus krimit. Pendergast különleges ügynök a sápadt bőrével, a fekete ruhájával, a múlt századi életérzéssel, Sherlock hangulatban dolgozik. Majd a lezárás, már misztikus, horrorisztikus, félelmetes, nem evilági. De hát maga Pendergast is néha olyan, mintha nem közöttünk élne, Constance meg pláne.

 

Molnár Gábor