hirdetés

Ed Sheeran két vadonatúj dallal köszönti az új évet

Ed Sheeran

Ed Sheeran új lemezzel készül, addig is két szám megjelent róla

 

 

Napjaink egyik legtehetségesebb és legsikeresebb férfi előadója 2017-ben új lemezzel készül, amelyről a mai napon egyszerre két szám látott napvilágot. A „Castle On The Hill” és a „Shape Of You” alapján egy az eddigieknél is változatosabb és sokszínűbb anyagra számíthatunk.

 

A mindössze huszonöt éves zenész két Grammy, négy BRIT, egy MTV VMA, egy American Music, egy BBC Music, két People’s Choice, háro, Teen Choice és két MTV EMA díjat zsebelt be az elmúlt évek alatt. Olyan slágereket köszönhetünk neki, mint a “Give Me Love”, a “The A Team”, a “Lego House”, vagy a “Thinking Out Loud”, a “Photograph” és a “Drunk”.

 

A 2014-es ’x’ sikerei után (tudtátok, hogy a korong az évezred egyik legsikeresebb albuma lett?) Ed visszavonult és az elmúlt évet pihenéssel és az új album előkészületeivel töltötte. Ez persze nem állította meg abban, hogy 2016 legnagyobb slágereiben közreműködjön: dalszerzőként részt vett a Major Lazer „Cold Water”, illetve Justin Bieber „Love Yourself” számaiban is.

Legújabb ’ ÷’ című albuma még kísérletezőbb és merészebb lesz az eddigieknél, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a ma megjelent két szám teljesen eltér egymástól. A „Castle On The Hill” egy nosztalgikus, az énekes gyerekkorába visszatekintő dal, míg a „Shape Of You” egy modern popdal, ami tropical house-os beütésével bárkit levesz a lábáról.

„Helló, 2017! Nagyon keményen dolgoztam az új albumon, remélem, hogy ugyanolyan izgatottan várjátok, mint én! Az volt a célom, hogy a zeném két különböző oldalát mutassam meg Nektek, és a most megjelent két számmal egyszerre ismerhetitek meg őket. Jó újra itt lenni Veletek!” – üzente Ed a rajongóinak.