hirdetés

Lisa Heathfield: Papírpillangók

Lisa Heathfield: Papírpillangók

Megrázó és elgondolkodtató történet egy bántalmazott kislányról, aki önhibáján kívül szörnyűséget tesz, és ő fizet meg mindenért.

 

June édesanyja meghalt, édesapja pedig újranősül. Az új anyukának van egy June-nal nagyjából egykorú kislánya. Kívülről úgy néz ki teljes a boldogság, az apa úgy érzi rendbejött az élete, és akit szeret, az gondoskodón és szeretettel bánik a kislányával. De ez csak a látszat, amikor az apa nem látja, és persze senki más sem, az anya bántalmazza June-t.

Minden alkalmat megragad, hogy megbüntesse, gonoszságokat mond neki és teljesen aláássa önbizalmát részben azzal is, hogy túleteti, hogy kövér legyen. Ebben úgy néz ki, partnere a saját lánya is, aki ugyanúgy gonoszkodik June-nal. June-nak egyetlen barátja van – az iskolában a többiek csúfolják – Blister, aki nem csak a barátságát, hanem szerető családját is megosztja a lánnyal. De June persze semmit nem mer mondani nekik arról, hogy mi történik vele otthon, hiszen úgyse hinnének neki, és nem is akarja a rossz dolgokat bevinni az egyetlen helyre, Blisterhez és családjához, ahol nyugalomban, megalázottság nélkül töltheti az időt.

 

A bántalmazás mindig kényes és egyben érdekes téma is. A lényeg mindig az, hogy a bántalmazó olyan mértékben megfélemlíti az áldozatot, és olyan szinten megalázza, hogy az már nem mer segítséget kérni, hiszen retteg tőle, ráadásul a bántalmazó a külvilág felé a jobbik arcát mutatja, és senki sem hinné el róla, hogy bárkit is bánt. Ezzel a helyzettel küzd June is, aki ráadásul még gyerek, így még kevésbé mer szembeszállni egy felnőttel. Szerencsére Blisternél menedékre talál, ez segít neki megőrizni önbecsülése maradékát. De gyakran az áldozatnál, mint June-nál, eljön az a pont, amikor már nem bírja tovább, és olyat tesz, ami az ő szemszögéből érthető és jogos, a külvilág által mégis büntetendő, még ha nem is szándékos, és börtönbe kerül. Így megy végül teljesen tönkre az élete, anélkül, hogy esélyt kapott volna.

Nehéz meghúzni a határt, hogy mi az, ami jogos önvédelem, és mikor büntetendő szigorúan egy tett. Vajon túl tud-e lépni ép ésszel az áldozat, főleg, ha gyerek, a bántalmazáson, és kiszabadulni a helyzetből, anélkül, hogy erőszakosan lépne fel és megvédené magát? És ha ezt megteszi, számít-e, hogy éppen nem volt életveszélyben? És semmivel sem tudja igazolni a bántalmazást? Vajon az éveken át tartó testi, lelki fájdalom felhatalmaz-e arra, hogy visszaadjuk annak, aki azt okozza? Vagy megbocsáthatunk-e a bántalmazónak, megértve, hogy ő sem magától lett ilyen, és valószínűleg vele is ez történt gyerekkorában? Hol találjuk akkor az események végső felelősét?

Elgondolkodtató történettel van dolgunk, ahol a válaszok a kérdésekre nem egyértelműek, nem lehetnek azok. Ha megértjük, mi mozgatta az események résztvevőit, már nem olyan egyszerű ítélkezni bárki felett. A könyv által jól láthatjuk a bántalmazásos helyzet sokféle szemszögét, átélhetjük az áldozat tehetetlenségét, azt, hogy milyen nehéz megtalálni a megfelelő kivezető utat a helyzetből, ha létezik egyáltalán. Az írónő nem sarkítja a témát, nem ad egyértelmű válaszokat, hanem inkább elgondolkodtat, meghallgathatjuk a megbocsátásra bíztató papot, és a bántalmazó testvér szempontjait is, aki talán nem is olyan gonosz, mint ahogy a főhős kislány látja, de mint ahogy June-nal szemben is előítéletei vannak a környezetének, ő is bezárkózik és nem hajlandó másként látni a testvérét, vagy megérteni őt. Ez a legnehezebb talán, hogy kilépjünk a saját érzéseinkből és nézőpontunkból, és legalább elhiggyük, hogy a másik félnek is meglehet a saját igazsága. A Papírpillangók talán egy kicsit segíthet nekünk ebben.