hirdetés

Éjjel-nappal Budapest 1089-1094. rész tartalma

Éjjel-nappal Budapest 1089-1094. rész tartalma

 

 

2017.08.21., Hétfő 19:30 - 1090. rész

Miután pénteken lefeküdt Zoéval, Gábor szörnyen rosszkedvű, hiszen a lány közölte vele, hogy semmit sem érez iránta. Habár Zoé békülni próbál a fiúval, Gábor azt gondolja, hogy Zoé játszik csak az érzéseivel, és nem akarja, hogy a jövőben bármi köze legyen hozzá. Totó azonban nem tudja túltenni magát azon, hogy a testvére lefeküdt Gáborral, és követeli Gábortól, hogy egy ujjal se nyúljon Zoéhoz. A két fiú összevitatkozik, és Totó annyira felidegesíti Gábort, hogy az végül leüti őt.

Hétfőn Szilárdnak még mindig nyoma sincs, és a lakók sikertelenül próbálnak meg a lakótársuk nyomára bukkanni. Végül Karola egy másik nővel fedezi fel a fiút, amin eléggé megbántódik, bár először mindent megtesz, hogy ez ne látszódjon rajta – végső soron ő is megcsalta Szilárdot. Karola megpróbál közönyt mutatni, amivel viszont Szilárdot bántja meg. Minden jel arra utal, hogy ebből szakítás lesz.

Reggel eltűnik Tamás már kitöltött adó-pótbevallása, és a fiú pánikba esik: attól tart, hogy a rendetlen Paula keverte el a bevallást. Paula azonban nem tartja magát hibásnak és nem hajlandó annyiban hagyni, hogy a tökéletes kis Tamás rendetlennek tartja őt. Vita bontakozik ki, melynek során egyikük sem hajlandó beismerni, hogy esetleg az ő hibája lenne, hogy elkeveredett a nyomtatvány. Amikor Paula később rájön, hogy valóban ő keverte el a bevallást, ez annyira kínos a számára, hogy megpróbálja titokban odacsempészni Tamásnak az iratot.

2017.08.22., Kedd 19:30 - 1091. rész

Gábornak a lakótársai szemrehányást tesznek, amiért leütötte Totót, ezért felkeresi Totót és Zoét a kórházban, hogy elnézést kérjen tőlük. De mindkettőjük részéről csak gyűlöletet tapasztal. Gábor nem tudja megértetni magát Zoéval, és el kell fogadnia, hogy egy életre elvesztette a barátságát. Az albérletben Zoé közli a lakótársakkal, hogy nem akar többé Gáborral egy fedél alatt élni, és hamarosan ki fog költözni. Gábor azonban felvállalja a történtekért a felelősséget, és elébe megy Zoé kívánságának: közli, hogy ő fog elköltözni, és kezdetben a műhelyben fog lakni.

Karola és Szilárd megismerkednek egy párocskával, Kevinnel és Marával, akiket mindketten nagyon attraktívnak találnak. Karola ledöbben, amikor Szilárd azzal a javaslattal áll elő, hogy találkozzanak velük, hogy a nyitott kapcsolatukat a gyakorlatban is tesztelhessék. Amikor Szilárd kendőzetlenül közli a párral, hogy Karola és ő szexuális kapcsolatba akarnak lépni velük, azok először nemet mondanak. Annál nagyobb meglepetés, amikor nem sokkal később a párocska felbukkan Bécy házában és beleegyezésüket adják az édesnégyeshez. Egy alkoholmámoros estét töltenek együtt.

Reggel kiderül, hogy a fodrászatban baj van a vízvezetékkel, és Joe felajánlja, hogy autóval beviszi Alexát és Paulát. Lali is csatlakozik hozzájuk, azt remélve, hogy meg tudja puhítani Alexát a közös duett ügyében. A fodrászatban Joe ideiglenesen elzárja a vizet, és közben megismerkedik Tamarával. Mindketten azonnal nagyon szimpatikusnak találják egymást. Később az albérletben Tamara is szemtanúja lesz Gábor kiköltözésének. Este, amikor Joe hazaszállítja az autón Tamarát, meghitt beszélgetésre kerül sor kettejük között.

2017.08.23., Szerda 19:30 - 1092. rész

Milánt szerelmi bánat gyötri, mert Kíra feleségül akar menni Bécyhez. Mikor aztán az esküvőt előre hozzák következő hétfőre, teljesen bepörög. Bepiál a hajó bárjának feltöltése közben, és bemegy Karesszel a klubba. Aztán a véletlenül sikerül egy kompromittáló fotót készítenie Bécyről, amitől újra feltámad benne a remény. De mikor megmutatja a képet Kírának, a lány nem úgy reagál, ahogy Milán várta.

Gábor a műhelyben aludt, mert nem akart Zoéval találkozni. Borzasztóan szégyelli magát, hogy összeverekedett Totóval, és meg van győződve róla, hogy ezzel minden esélyét eljátszotta a lánynál. Mikor tudomására jut, hogy Zoé el akar költözni az albérletből, könyörög neki, hogy miatta ne menjen el. A lány közli vele, hogy többé látni sem akarja. De Gábor véletlenül megsebesül, Zoé ápolja és kórházba viszi. Gábor megint reménykedni kezd: lehet, hogy nem közömbös a lánynak?

Evelin próbálja elérni Bécynél, hogy valami komolyabb munkát kapjon a klubban, Bécy kivételesen nem mutatkozik elutasítónak. Daninak az apja felajánlja, hogy repüljenek el együtt pár napra Hawaiira, de a fiú Evelinre való tekintettel visszautasítja az ajánlatot. Inkább a lánnyal maradna. De egy romantikus reggeli közben Evelin kap egy megbízást Bécytől, ami miatt magára hagyja Danit. A fiú frusztrált, és amikor még apja is hergeli, hogy náluk Evelin viseli a nadrágot, elszakad nála a cérna. Összevesznek Evelinnel. Dani azzal vádolja a lányt, hogy önző.

2017.08.24., Csütörtök 19:30 - 1093. rész

Milán teljesen lemond Kíráról, amikor a lány az előesküvői buli előtt megint egyértelműen visszautasítja a lakóhajón. Ám amikor Bécy kijelenti a vendégek előtt, hogy amilyen gyorsan csak lehet, családot szeretne alapítani Kírával, a lány pánikba esik, mert ő igazából csak Bécy pénzére utazik. Elmenekül a partiról, Milán pedig elkíséri és a hentesboltban töltik az éjszakát. Milán újra reménykedni kezd.

Zoé megkéri Joe-t, hogy jöjjön el vele megnézni egy lakást, amire a férfi igent mond. Amikor Joe ismét szembesül Zoé vonzerejével, sürgetni kezdi a lakásbérlést, mert azt gondolja, hogy így megtalálta a megoldást arra, hogy többé ne essen kísértésbe és ne menjen bele egy értelmetlen kapcsolatba közvetlenül házassága szétesése után. Amikor később Joe-t és Zoét bezárják a pincébe és a lány félelmében a férfi karjában keres menedéket, Joe-nál elszakad a cérna. Szemére veti Zoénak, hogy miért nem hagyja békén, hiszen még gyászolja Barbit. Joe belátja, hogy a saját keserűségét, dühét Zoén vezette le és később bocsánatot kér a lánytól.

Miközben Daninak egy kellemetlen műszakot követően elege van mindenből, Evelinnek bűntudata van a tegnapi veszekedés miatt, és attól fél, hogy elveszíti Danit. Később megbeszélik a dolgokat és Evelin azt hiszi, sikerült megbékítenie Danit, ám ekkor a fiú bejelenti, hogy elfogadja az apja ajánlatát és elutazik vele Hawaiira öt napra. Szeretne körülnézni és tisztába kerülni azzal, hogy adja-e fel a siklóernyős álmait, vagy ne. Evelin pánikba esik.

2017.08.25., Péntek 19:30 - 1094. rész

Miután Milán és Kíra megszöktek az esküvő előtti buliról, a hentesboltban töltötték az éjszakát. Bár Kíra kételkedik cselekedete helyességében, de eleinte Milánnak még sikerül enyhítenie kétségeit. Romantikus séta során egy játszótérre viszi Kírát, ahol újra lefekszik vele. Kíra végül elhagyja Milánt, amitől a fiú teljesen maga alá kerül. Kírának sikerül kibékülnie Bécyvel, mikor az orra alá dörgöli a legénybúcsús félrelépését.

Kevin váratlanul meglátogatja Karolát a szalonban, szívesen megismételné a múlt heti szex kísérletet, csak most Szilárd és a saját barátnője nélkül. Karola végül belemegy, és megbeszéli Kevinnel, hogy munka után találkoznak egy légyottra otthon, Karolánál. Amikor Karola hazaérkezvén találkozik Szilárddal, még egyszer megkérdezi tőle, hogy tényleg nem gond-e neki, hogy ő félrelép. Bár Szilárd bizonygatja, hogy semmi baja ezzel, de Bori aztán később látja, ahogy őrült módjára fel s alá mászkál Karola szobája előtt és hallgatózik. Bori ekkor megpróbál beszélni Szilárddal, de Szilárd tagadja, hogy ez neki rossz lenne.

Alexát reggel felhívják a stúdióból, hogy estére szerveztek neki egy kis dedikálást, menjen be a dedikálókártyákért a stúdióba. Lali ragaszkodik hozzá, hogy elkísérje Alexát, és közben arról győzködi, hogy mindenképpen meg kellene csinálniuk a duójukat. Alexát idegesíti Lali, de nem tudja lerázni. A stúdióban Lali észreveszi, hogy Alexa benne hagyta a zárban a kulcsot, és magukra zárj az ajtót, ártatlannak tettetve magát Alexa előtt. Alexa hiába hív végig mindenkit, sem Bécy sem a producer nincs a városban, így kénytelenek hosszabb ideig várni, Alexa egy pezsgővel vigasztalódik, míg Lali elkezd dolgozni a közös számuk szövegén, ami végül is Alexát is szórakoztatja és ő is bekapcsolódik. Lali újra felveti a közös szám ötletét, mire Alexa jókedvűen azt mondja, hogy majd beszéljenek róla.