hirdetés

Gyilkosság az Orient expresszen

Gyilkosság az Orient expresszen

Klasszikus történet feldolgozása, amihez jelen pillanatban csak egy embernek van mersze, ő pedig nem más, mint Kenneth Brannagh. A Gyilkosság az Orient expresszen ajánlója.

 

Van egy korosztály, amely kívülről fújja Agatha Christie klasszikusát, sőt már filmen is látta, na meg rajong Poirot iránt. Maga Poirot is olyan klasszikussá vált a film és tv-történelem során, amelyhez nagyon nehéz hozzányúlni. Hiszen mindenkinek van egy emléke a karakterről, ráadásul David Suchet személyében elképesztően erősen belénk égett Poirot arca és nem is egyszer.

 

Kenneth Brannagh van annyira merész, megszokhattuk már tőle, hogy hozzá merjen nyúlni egy ilyen nagy múlttal rendelkező történethez. És azt is megszoktuk, nagyon érzi a drámát, az ilyen darabok arányait és azt is, mit tehet meg úgy, hogy ne szentségtelenítse meg az alapművet, de azért a korral is haladjon.

A Gyilkosság az Orient expresszen is egy ilyen alkotása. Még akkor sem unalmas, ha valaki ismeri a történetet, mert az új szereplők, a színészek, a gyönyörű képek magával ragadják a nézőt. Marad a hagyományos mesélés mellett, nem akar felpörgetett akciófilmet készíteni, inkább a történet, a képek, a színészi játék, a karakterek a fontosak. Na meg maga a nyomozás, ahogy keresi, gyűjti a kicsit kényszeres Poirot a bizonyítékokat. Figyel minden elejtett fél szóra, suttogásra, apró érintésre, majd mikor már teljesen össze lennénk zavarodva, akkor összeáll benne a kép és jöhet a mindenki előtt előadott levezetése az ügy megoldásának.

A Gyilkosság az Orient expresszen különleges történet, mert Poirotnak a saját magának felállított morális szabályaival is meg kell küzdenie. És egy olyan embernek, akinek az életben maradáshoz, az önazonossághoz szüksége van ezekre a szabályokra, elképesztő vívódást jelentenek az olyan döntések, amik megingathatják az alapokat.

Poirot Angliába utazik, mert éppen megoldott egy ügyet és már várja az újabb nagy jelentőségű feladat, amikor gyilkosság történik az Orient expresszen. Az éjszaka, mikor mindenki alszik, megölik a piszkos üzleteket bonyolító amerikai férfit. Ratchett nappal még megpróbálja felkérni Poirot, hogy védje meg, mert fenyegető levelet kapott és szerinte egy rosszul sikerült üzlet miatt akarnak bosszút állni rajta az olaszok. Poirot nem vállalja el az ügyét, míg a férfit tizenkét késszúrással megölik az éjjel. Ráadásul egy lavina is megállítja a vonatot, nincs mit tennie, barátjának kérésére nyomozásba kezd. Mindenki gyanús, mindenki titkol valamit, mindenkit kihallgat és mindig azt hisszük, na, ő volt a tettes. Elkezdődik a múlt feltárása és kiderül a számunkra is, miért kellett meghalnia valójában a férfinak.

Remekül vezetett történet. Agatha Christie könyvei úgy általában is filmre vágynak, nem véletlenül láthattunk már rengeteg változatot belőlük. Szerencsére Brannagh sem akarja nagyon megújítani ezt a világot, egyszerűen csak a mai technikát használja, hogy gyönyörű képeket láthassunk. Egyszerűen csak sztárokat hozott össze, akik képesek hitelesen eljátszani ezeket a szerepeket és még a nézőket is bevonzzák a mozikba. A színészi játéknak is köszönhetően igazi drámát kapunk a végén, olyat, amely akkor is üt, ha már ismerjük a történetet. Nincsenek túljátszva, színháziasan előadva a jelenetek, az érzelmek, még akkor se, ha a szűk tér, erre lehetőséget adna. Brannagh rendezésének köszönhetően, ennek ellenére nem lepődnénk meg, ha a vége főcím után legördülne a függöny, majd megjelennének a színészek és meghajolnának a nézők előtt, akik tapsolva fogadnák őket.

Aztán még az is elképzelhető, hogy ha a jegypénztárak csilingelése odáig ér, ami eléri a producerek ingerküszöbét, akkor Kenneth Brannagh újabb Agatha Christie történettel áll elő. Utalást kapunk rá, majd kiderül, hogy jön-e a többi klasszikus is.

 

Molnár Gábor