Sia, nő a maszk mögött

Sia már évek óta része a nemzetközi zeneiparnak, azonban csak pár éve került a figyelem központjába – épp akkor, amikor ki is vonult belőle.

 

A megosztó énekesnő 2017. november 17-én saját karácsonyi lemezt dob piacra, amely az eddigiek alapján egy újabb kasszasiker lesz.

 

Sia napjaink egyik legizgalmasabb produkciója. Produkció, mert nem csak egy énekesnőről van szó, hanem egy egész jelenségről, amelyet az elmúlt évek alatt épített fel. Az ausztrál énekesnő húsz éve adta ki debütáló lemezét „Only See” címen, majd „Healing is Difficult”, „Colour The Small One”, „Some People Have Real Problems” és „We Are Born” című albumaival lassan, de biztosan építette ki közönségét. A lemezeket lassabb, melankolikus, elmélkedőbb irány jellemezte: a „Breathe Me”, „Soon We’ll Be Found” és a „Clap Your Hand” keserédes, komótos kis dalok, amelyeket egy éles stílusbeli váltás követett.

Sia 2010 körül kezdett el populárisabb irányba tapogatózni – David Guetta „Titanium”, és Flo Rida „Wild Ones” című számaival az énekesnő berobbant a köztudatba és egészen más közönséget célzott meg. Sia ekkora nőtte ki magát egy tehetséges és sikeres énekesnővé, amelyet továbbépített egy mítosszá.

Új, 2014-es „1000 Forms of Fear” és 2016-os „This is Acting” című lemezei olyan slágereket tartalmaztak, mint a „Chandelier”, „Elastic Heart” vagy a „Cheap Thrills”, azonban az egyre nagyobb sikerrel együtt Sia folyamatosan vonult háttérbe. Alteregónak egy fiatal táncos lányt használt, nincs ez másképp a legújabb karácsonyi lemezénél sem – az ünnepi kommunikáció továbbra is Maddie Ziegler-re épül. Az egy hét múlva megjelenő karácsonyi album Spotify-on előre menthető, amelyről már elérhető a „Santa's Coming For Us”, és most debütált róla a legújabb dal „Snowman” címmel.

Sia megtagadja a sztárélményt és egy arc, egy személy helyett egy figurát, egy bábut helyez a figyelem és az imádat központjává. Amivel valójában csak tovább hergeli a közönségét (ki ne emlékezne a viszontagságos Szigetes koncertre, ahol percenként hangzott el a „de honnan tudom, hogy ő az?” kérdés a közönség sorain belül). De addig, amíg ilyen minőségi és garantált megaslágereket ír, addig valóban nincs mitől félnie.

 

(Magneoton)