hirdetés

Éjjel-nappal Budapest 1173-1177. rész tartalma

Éjjel-nappal Budapest 1173-1177. rész tartalma

 

 

2017.12.18., Hétfő 20:05 - 1173. rész

Tamara reggelre találkozót beszélt meg az anyjával, Gyöngyivel, mivel Gyöngyi egy kis szekrényért akar elmenni, amit az interneten szerzett. Gyöngyi addig piszkálja Tamarát, hogy mondja már el, mi a helyzet vele és Teóval, amíg Tamara ingerülten feladja, és bevallja, hogy lefeküdtek egymással. Gyöngyiben rögtön felébred a kerítőnő. Spontán megkéri Teót, hogy jöjjön el velük a szekrényért. Amikor később Gyöngyi lakásában próbálják elhelyezni a szekrényt, Gyöngyi rázárja Tamarára és Teóra az ajtót. A várakozással ellentétben Tamaráék jól szórakoznak és remekül kijönnek egymással.

Dani, mivel nagy hatással volt rá a pénteki találkozás Evelinnel, nehéz szívvel szakít Lilivel, akit ez teljesen sokkol, és megsejti, hogy egy másik nő áll a dolog mögött. Dani meg akarja lepni Evelint a hírrel, hogy szabad, és Evelin ellenkezése ellenére rá tudja beszélni a lányt, hogy utazzon el vele pár napra. Bár Dani megígéri Evelinnek, hogy egy időre még titkolják a kapcsolatukat, de amikor Lili kétségbeesetten követeli tőle, hogy legyen őszinte, Dani mégis elmondja neki az igazat. A csalódott Lili erre felkeresi Evelint és kiosztja a lányt.

Karola visszahúzódott a csigaházába és még az sem rántja ki a letargiájából, hogy Krisztián izgalmas munkalehetőséget kínál a számára egy online tetováló magazinnál. Végül Bori barátságos unszolására Karola ráveszi magát, hogy legalább az esti live-tattoo eseményen részt vegyen a stúdióban. Az esten aztán be kell látnia, hogy még mindig ég benne a szenvedély a tetoválások iránt. Amikor az online magazin vezetője pontosan ezt látva azt mondja, hogy Karola ideális lenne a munkára, Karolában feltör az elfojtott fájdalom.

2017.12.19., Kedd 20:05 - 1174. rész

Evelin és Dani kitartanak amellett, hogy elmennek Bécsbe, hogy egy kicsit legyen idejük egymásra. Mialatt Evelinnek meg kell küzdenie a lakótársai értetlenségével, akik nagyon féltik attól, hogy mi lesz a vége, hogy ismét összejött Danival. Dani kénytelen megbántani a teljesen kikészült Lilit, és kiállni Evelin mellett. De Lili Mesi tanácsára úgy dönt, hogy harcolni fog Daniért, és ezért mérgesen hadat üzen Evelinnek. Közben felindultságában leesik a lépcsőn. Evelin sem egészen biztos a dolgában, s, de hiába kérdőjelezi meg Joe a döntését, elhatározza, hogy kitart terve mellett, és elmegy Danival. De mialatt Dani már a közös jövőjükről álmodozik.

Reggel tovább élesedik a fodrászat anyagi válsága. Szofi előbb újabb fizetési felszólításokat kap, majd kicsit arrébb még egy konkurens üzlet is megnyitja kapuit. A lány elhatározza, hogy körbenéz a konkurenciánál. Mikor ellátogat az üzletbe, legnagyobb rémületére ott találja Teót, aki épp a haját vágatja. Szofi úgy érzi, hogy az anyagi gondjain felül most még a bátyja is elárulta. Mérgesen elmenekül az üzletből. Később Teó elmagyarázza neki, hogy mi is volt a szándéka ezzel az akcióval, és bocsánatot kér húgától.

2017.12.20., Szerda 20:05 - 1175. rész

Amikor reggel valaki keresi telefonon Tamást, Szofi meglepetésére olyan lesz, mintha kicserélték volna, és ok nélkül nekitámad. Kiderül, hogy Tamás szülei jelentkeztek, akiket gyűlöl, és akik most Budapestre jönnek és akarnak találkozni a fiúkkal. A találkozó során Tamás félreérthetetlenül a szülei tudomására hozza, hogy nem akarja tartani velük a kapcsolatot. Azonban a szülei később mégis tolakodóan beállítanak a lakásába. Miközben Szofi először örül, hogy megismerheti a jövendőbeli anyósát és apósát, Tamás kiborul, mert úgy érzi, a szülei leégetik és elmenekül.

Niki reggel full depressziós Csaba miatt. Senki sem tudja kimozdítani az állapotából, mikor Niki vad kertészkedésbe kezd, Joe felhívja Lalit, hogy van-e valami ötlete. Lalinak lesz egy ötlete, de nem árulja el Joe-nak. Niki közben találkozik a kertészetben egy kedves idegennel, aki segít neki. Mikor felviszi az albiba virágokat ültetni, Niki számára kiderül, Lali szervezte a srácot, ráadásul távvezérléssel irányítja a „randit”. Niki és Vilmos elmennek egy cukrászdába, ahol Vilmos megcsókolja Nikit, majd le is buktatja magát. Niki bosszút tervez Lali ellen.

Reggel Milán a falat kaparja, mert valamiért kiújult a bőrallergiája. Ugyanakkor befut Karesz, akinek sikerült szereznie egy megbízást, és kiderül, Milán összekeverte a sajátját a Karesz pólójával, és megoldódni látszik a bőrallergia kérdése. A lakás lomtalanítása közben Milán azonban majdnem megőrül, és egyfolytában vakaróznia kell. Amikor azonban felbukkan a bérbeadó csinos lánya, aki láthatóan szemet vetett Milánra, a fiú kénytelen összeszedni magát, mert nem akarja elszúrni az esélyt, hogy randizhassanak. A panaszai azonban egyre súlyosbodnak, míg végül Milán nem bírja tovább és gátlástalanul vakarózik egyet Petra előtt, aki erre undorodva otthagyja.

2017.12.21., Csütörtök 20:05 - 1176. rész

Tamás elhatározta, hogy jogi úton fogja kényszeríteni apját az apasági tesztre. Csak így tudhatja meg, hogy valóban a vér szerinti fia-e. Szofi lebeszéli Tamást a tervéről, és megszervez még egy előkarácsonyi találkozót a szülőkkel. Mikor Tamás felhozza az apasági teszt kérdését, a szülei először hárítanak. Ismét Szofinak kell a közvetítő szerepét játszania. A megbékélés nem tart sokáig, mert Tamás rájön, hogy szülei kábítószeres sütivel akarták őt egy kicsit „ellazítani”. Tamás kiteszi a szüleit a lakásból.

Bori összefut Rolanddal, aki újra szerelmet vall neki, ám a lány világosan az értésére adja, hogy őt nem érdekli Roland. Bori ennek ellenére nem tudja kiverni a fejéből a beszélgetést. Mikor később Dávid is szerelmet vall Borinak, és kimondja a szót, hogy „szeretlek”, Bori képtelen azt viszonozni, csalódást okozva ezzel Dávidnak. Bori szégyelli magát, ezért a nap hátralévő részében kerüli Dávidot. Karola azt tanácsolja neki, hogy jöjjön végre tisztába az érzéseivel. Este Dávid újra kérdőre vonja Borit, aki megint csak képtelen kimondani, hogy szereti.

Orsi nem akar iskolába menni, mert fél a záró matekdolgozattól, de Joe nem enged neki, és elviszi az iskolába. Ott azonban mégis megsajnálja a lányt, és megengedi neki, hogy aznap kivételesen lógjon a suliból. Később vezetni tanítja az unokahúgát, és ezalatt csodálatos pillanatokat élnek meg együtt. Aztán Joe Orsi osztályfőnökétől megtudja, hogy a lány már többször is hiányzott a tanításról. Joe a tanárnő előtt fedezi unokahúgát, ám utána nem kíméli őt, és szigorúan rendre utasítja. Joe újabb meghitt pillanatot él át, mikor Orsi érzelmileg is kimutatja, hogy mennyire jól érzi magát Joe-nál az albérletben.

2017.12.22., Péntek 20:05 - 1177. rész

Reggel Tamást furdalja a lelkiismeret, mivel tegnap olyan durva volt a szüleivel. Szofi segítségével rájön, hogy ismét közelednie kell a szüleihez, mielőtt még megérkezik az apasági teszt eredménye. Tamás mindent megbeszél a szüleivel és hosszú idő óta először az az érzése, hogy a szülei megértik őt és felismeri, hogy ők is pontosan annyira szenvednek a köztük lévő viták miatt, mint ő. Tamás és a szülei elhatározzák, hogy ismét mindent elölről fognak kezdeni és „újra” megismerik egymást. Ám már aznap este ismét összevesznek, amikor kritizálják Tamást a klubban.

Dávid még mindig mérges, mivel Bori nem viszonozza a szerelmét. Bori megpróbálja a fiú értésére adni, hogy neki ez az egész túl gyors – hiszen eddig csak egy randevújuk volt! Dávid elkeseredve kerüli Borit, és amikor Roland később tanúja lesz annak, ahogy Dávid megbeszél egy találkozott egy bárba egy nővel, Roland azt hiszi, hogy Dávid meg akarja csalni Borit. Roland beszámol a gyanújáról Borinak és együtt odarohannak az állítólagos „randevúra”.

Joe-nak reggel semmi kedve nincs ahhoz, hogy idén karácsonyozzon. Ez egy pocsék év volt, és úgy érzi, hogy nincs miért hálásnak lennie, ráadásul Gábor és Lali sincsenek itt. Evelin nagy nehezen ráveszi Joe-t, hogy legalább Orsi kedvéért tartsák meg a karácsonyt, mert neki még sose volt igazi karácsonya. Joe belemegy, de gyorsan meg is bánja, amikor Eviék fenekestül felforgatják az egész házat és még a biztosítékot is lecsapják. Joe belefut Tamarába és Teóba a piacon halvásárlás közben, akik láthatóan teljesen egy hullámhosszon vannak. Joe ezután már tényleg azt érzi, hogy ő az egyetlen ember, akinek nem jutott boldogság a világon.