hirdetés

Konyhafőnök: Parázs vitákat hozott a középdöntő első napja!

Megkezdődtek a Konyhafőnök középdöntőjének csapatversenyei

 

 

Megkezdődtek a Konyhafőnök középdöntőjének csapatversenyei, ahol már az első nap vérre menő küzdelmet eredményezett a csapatok között és a csapatokon belül is.

 

A pirosak és a kékek kezdték meg a középdöntő versenyeit. A nap folyamán három fordulóban mérkőztek meg egymással, ami után a jobban szereplő 1 ponttal gazdagodhatott. Mivel a középdöntő során körmérkőzésben versenyeznek egymással a csapatok, így különösen fontos a pontok gyűjtése, mert a legkevesebb pontot gyűjtő csapat tagjainak párbajozni kell majd egymással, és onnan csak 1 fő juthat be a döntőbe.

Első lépésként a Zé féle „ki húzza a rövidebb tésztát” módszerrel kisorsolták, hogy az egyes feldatokban kik lesznek a konyhafőnökök. Az első feladatban a kékeket Máté, míg a pirosakat Szovi irányította, aki komoly feszültséget okozott a csapatán belül a határozatlanságával, mivel nem tudta eldönteni, hogy tengeri pult alapanyagait miként használják fel a három egyforma tányérhoz, amit a zsűri elé kellett tenniük, és a kapkodása további vitákat eredményezett, ami a végeredményen is meglátszott.

Ennek megfelelően, a feladat után az első pontot a kékek kapták, akik előnyhöz és a hátráltatás lehetőségéhez jutottak a második feladatban, ahol két láda - gourmet, valamint hétköznapi alapanyagai – közül választhattak, továbbá a Titokszobában eldönthették, hogy mivel hátráltatják a másik csapatot. A kék csapat Tomi vezetésével azt már eldöntötte, hogy az ebben a feladatban Zsófi által vezetett piros csapatnak a hétköznapi alapanyagokból kell nagyot alkotnia, de még pörkölt kávéval és egy kézi kávédarálóval is nehezítették a feladatukat. Azonban Zsófi annyira határozottan irányította a csapatot, hogy megszerezték a pirosak első pontját, így ők jutottak előnyhöz a nap utolsó fordulójában.

A harmadik feladatban három tipikus menza étel közül kellett egyet újragondolni, valamint az adott étel alapanyagaiból egy desszertet is készíteni. A pirosak előnye az volt, hogy kiválaszthatták a három lehetőség közül, hogy melyikkel szeretnének dolgozni, és a kékeket azzal hátráltathatták, hogy nekik is ők választottak ételt. A pirosak a túrós csuszát választották maguknak, míg a kékeknek a rakott krumplit, ami a desszert szempontjából feladta a leckét a harmadik körben Orsi által vezetett csapatnak, és nem egy parázs vitát eredményezett, míg az Emerencia vezette piros csapat összehangoltabban vette az akadályt, és megszerezte a második pontját is.

 

Kedd este a kék és a sárga csapat között folytatódik a konyhakés(z)re menő küzdelem!