George R.R. Martin: Éjvadászok ajánló

ˆhirdetés

George R.R. Martin: Éjvadászok – Történetek az Ezer világból. A Trónok harca alkotója a sci-fi irodalomban is nagyot alkotott.

 

Martint lényegében szinte mindenki a Trónok harca miatt ismeri, a könyvfolyam és az abból készült HBO sorozat elképesztő népszerűséget hozott az írónak, pedig már azelőtt is ismert volt, mint sci-fi szerző.

 

Martin novellái horrorisztikusak, de leginkább elgondolkodtatók, lassan, de elképesztő pontossággal épülő történetek, váratlan fordulatokkal, borzongatóan ábrázolt sorsokkal, mint azt már a Trónok harcában is olvashattuk, láthattuk.

A novelláskönyv aktualitását az adta, hogy az Éjvadászokból sorozatot készített a SyFy, viszont a kötetben összesen hat történetet olvashatunk, mind az Ezer világból, de nem összefüggőek, mégis van bennük kapcsolódás. Ebben a világban a távoli jövőben járunk, a földi lét már nem olyan, mint régen, háború pusztította. A történetek többnyire nem is itt játszódnak, hanem valahol a világűrben, emberszerű lényekkel, emberekkel, mutánsokkal, idegen lényekkel, sötét, szenvedő világokban, amiben túlélni akarnak a szereplők, ahol rendre megdöbbentő fordulattal, fájó véggel járó tanulságos lezárásokat kapunk.

Csupa olyan témát boncol, ami egy sci-fi rajongót csak érdekelhet. Annak ellenére, hogy tele van új, vagy átalakuló fajokkal a világ, mégis az ember a lényeg, a gondolatok, a technológia fejlődése, az hogyan befolyásolja az embereket, a gondolatokat, az életmódokat, hogyan hat a testre, lélekre, elmére a megváltozott környezet. Szinte minden történetben fontosak az emlékek, a régmúlt, a több száz, akár ezer évvel ezelőtt történt események, ami után csak keresi önmagát az emberiség, de mindegyikben közös, hogy a túlélésért küzdenek. Valaki legalábbis igen, a reménytelenekről ne is beszéljünk, a többség csak sodródik az árral, elfogadja, ami van és megpróbál életben maradni, de nem tud, nem akar tenni az emberi élet minőségének javításáért, elfogadja a folyamatos bomlást, a dekadens darabokra hullást.

Martin is „sajnos” a különleges nevek híve a sci-fiben, de ennek idegenségét lehámozva magunkról, elképesztő mélységekbe tud ereszkedni az emberi vágyak kihasználásában, érzékeltetni a jellemfejlődést. Teljesen elvarázsolja az olvasót a rövid történeteivel, amik után nem is akarjuk a következőt kapásból olvasni, annyira ütnek. Itt is gyakran tapasztaljuk az olyan fordulatokat, amikkel őrületbe kergette a naivabb Trónok harca rajongókat.

Martin világában is csak az erős marad talpon, legyen az férfi, legyen az nő, csak legyen ember, vagy emberi. Az erő, nem feltétlenül fizikai, sokkal inkább lelki, mentális erő és olyankor bukkan fel, amikor akár a szereplő, vagy az olvasó sem számít már rá.

A történetek nem hosszúak, de bőven marad ideje leírásokra, így nem feltétlenül a pörgős történetek rajongóinak ajánlott olvasmány, viszont egyszerűen bevonzza az olvasót a világába, viszi magával a legkietlenebb, sötét és félelmetes lényekkel teli alagutakon keresztül is.

A Greywater-állomás személyzetét az idegen bolygó tanulni képes növényzete tartja sakkban. Képes lehet az ember legyőzni egy bolygót és annak értelmes növényét? Az Éjvadászok lényegében egy űrben játszódó Psycho, de persze nem csak ennyi a történet, hiszen az egy űrhajóban utazó kutatócsapat egy idegen fajjal próbálja felvenni a kapcsolatot. A Csillaglány egy vadidegen bolygón játszódik, ahol egy védtelen, de gyönyörű lány kénytelen alkalmazkodni a nem baráti világban, és áruba bocsátani a testét a túléléshez, de Martin itt is játszik az érzelmekkel, reménytelenül gonosz ez a világ, szinte dickensi. Az üvegvirágban a gép, az ember, az isten, a túlélés, az újjászületés, a végtelen lét egy új formáját ismerjük meg, sci-fi és fantasy világ keveredésében. De a fantasy érzet szinte az összes történetére kihat. A Féreg Háza egyszerre reményteli, de igazából érezzük a reménytelen elmúlást, ahogy a Sötét, sötét alagutakban is, ahol képet kapunk, hogyan is élhet túl az emberiség egy nukleáris háborút és mi lesz vele több száz évvel később.

Martin történeteiben egyszerre megtalálható a fájó elmúlás és a remény. De inkább egy olyan világot tárnak elénk a novellák, ahol igazán nincs jó megoldás, olyan világok, ahol nem szeretnénk élni, olyan sötét és nyomasztó a világegyetem, mint amilyen sötét és gonosz tud lenni az ember itt a földön a napjainkban. Az űrben, vagy ezekben a történetekben még jobban érezzük a hideg magányt, a vágyat a megértésre, a túlélésre, de az valahogy olyan távolinak tűnik.

 

Molnár Gábor