Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek

ˆhirdetés
Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek
Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek borító

Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek című könyvének ajánlója, kritikája

 

A lány azon agyal, hogy ennek véget vessen. Egy fontos gondolat jár a fejében, miközben az egy hónapja megismert pasijával utazik egy autóban a srác szüleinek farmjára: véget akar vetni ennek az egésznek. Száguldunk a hideg és egyre kietlenebb, elnéptelenedő vidéki tájon, miközben Jack és a lány beszélget és elmélkedik a kapcsolatokról, szerelemről, a magányról.

 

Jack egy viszonylag esetlen magas férfi, de a sármja, a tudása mégis vonzóvá teszi a lány számára. A lány ennek ellenére tudja, hogy szakítani akar, azon agyal, hogy véget vessen ennek az egésznek, de abban reménykedik, ha megismeri a fiú szüleit, akkor olyan hatás éri, aminek köszönhetően mégis kitart a srác mellett, mégis kap olyan választ, ami miatt úgy érzi, érdemes akár kompromisszumot is kötnie. Mert a szerelemnek nem kell mindig minden pillanatban magas lángon lobognia ahhoz, hogy két ember együtt akarjon élni, bár ezt ő nem így gondolja. Reménykedik, hogy ezzel az úttal még jobban megismerheti Jacket, válaszokat kaphat a furcsaságaira, amiket már jól ismer és tulajdonképpen szeret is benne. Abban bízik, hogy az utazás megkönnyíti, milyen választ adjon a kérdésre.

Miközben a lány mesél és átéljük a gondolatait, retteg, mert nem hagyja nyugton a Telefonbetyár, aki hívogatja folyamatosan és az egyetlen kérdésre várja a választ. A lány nem hajlandó felvenni a telefont, hagyja csörögni a készüléket és hazudik a hívásokról, nem beszél az őt zaklatóról Jacknek, pedig az rémisztően sok mindent tud a szokásairól, mintha évek óta figyelné. Már csak azt nem érteni, hogy akkor legalább az út során miért nem veszi le a telefon hangját, ha őt magát is idegesíti a csöngése, és rendre kellemetlen helyzetbe hozza.

A könyv pszichothrillerként van besorolva a fülszöveg szerint, de igazán itt futunk össze a történet egyik problémájával: hiába izgalmas, hiszen hamarosan megérkeznek a szülői házba, ahol furcsán ismerős dolgokat tapasztal a lány, ráadásul Jack szülei is furcsán viselkednek, még sem keríti hatalmába az olvasót a vérfagyasztó rettegés. Talán annak is köszönhetően, hogy a thriller inkább átmegy horrorba, így a történetfonásban nem olyan erős a thrillerekre jellemző feszültségkeltés. Viszont, a horrornak azon elemét hozza elő, amikor tudjuk, hogy nem kéne ezt és ezt csinálnia a következő áldozatnak, de nagyon banális és buta módon mégis megteszi, a külső figyelő pedig tudja, ennek nem lesz jó vége. A zsigeri rettegésre hajazó elemek, amik egyúttal már-már viccesek szoktak lenni, viszont elmaradnak. Nincs hirtelen felbukkanó gyilkos a "feszült zenére", nincs véres leszámolás, darabolás, csak azt várjuk, derüljön már ki, miért viselkedik így a lány, miért furcsa a fiú és a családja, mi lesz a Telefonbetyárral, mi az a folyamatos rossz érzés, amit közben furcsán félvállról vesz. Ennek ellenére a végére a gondolatok eggyé fonódnak és kapunk végül egy mégis egyedi és horrorisztikusan elkerülhetetlen lezárást, ami miatt jelezhetjük azt, hogy igen, érdemes lesz újra értelmezni mindent, amit olvasás közben gondoltunk. Értelmet kapnak a fejezeteket megszakító döltbetűs szövegrészletek, amelyben egy párbeszédben ismerhetünk meg egy halálesetet, amiből sejthetjük, itt valaki meg fog halni a főszereplők közül, na de azt nem tudni, hogy a mesélő lány, a fiú, vagy inkább mégis valaki más, akinek a létezéséről addig nem is sejthettünk semmit.

A könyv nem hosszú, talán éppen emiatt nem tud igazán félelmetessé válni, mert röviden vázolva vannak ugyan a helyzetek, de mégsem fogja eléggé az olvasó kezét, hagyja, hogy az addigi könyv- és filmélmények alapján képzeljen bele több rettegést és maradhasson hiányérzete, mert azokat nem biztos, hogy megkapja vagy lepődhessen meg egy bonyolult, de mégis, már-már túlmagyarázott válaszon.

 

A könyv egy roadmovie a szakítás - együttlét sztrádáján, egyes szám első személyben megírt többszereplős magányosság. Történet arról, ahogyan képesek vagyunk elszalasztani a lehetőségeket egy akár bimbózó kapcsolatra, így a végén, ha tényleg vágyunk rá és szükségünk lenne rá, akkor csak a véresen üres önmarcangoló fájdalmat érezzük, miközben horrorisztukusan banális módon nem tudjuk átlépni önmagunk korlátait és marad, a mi lett volna, ha.

 

Iain Reid első könyve felkeltette Charlie Kaufman figyelmét és a Netflix számára készül filmet forgatni a történetből. Az Azon agyalok, hogy ennek véget vetek, jó alapanyag rá és a filmes kellékeknek köszönhetően, utalásokkal a klasszikusokra, egy igazán vérfagyasztó horrorisztikus történetet kapunk. A könyv ennek ellenére tartogat hiányérzetet, nem olyan izgalmas, nem olyan félelmetes, nem olyan elképesztően megdöbbentő, de azért elgondolkodhatunk a sokrétűségén, ami mindig jó tulajdonsága egy történetnek.

 

Molnár Gábor