Legerszki Krisztina búcsúztatja Barbarát! Jóban Rosszban

ˆhirdetés

A Pongrácz Barbarát alakító Legerszki Krisztina beszélt a szereptől való búcsújáról

 

Mióta tudom, hogy itt hagyom a sorozatot, várom ezt az interjút - beszélt Legerszki Krisztina a tv2.hu-nak adott interjúban a távozásról és arról, mennyire nehéz beszélnie erről, már csak azért is, mert a riport a robbantásos jelenet helyszínén készült.

 

Örül, hogy megismerte az itt dolgozó embereket, rengeteg jót kapott, barátokra tett szert és egy családra.

"Olyan jeleneteket kaphattam színésznőként, amit még lehet más színész nem tud elmondani magáénak így 11 év alatt. A drámatörténet összes, nyilván nem a klasszikus szerepeit, de hogy amilyen fajta dráma van a világon, színésznőként megélhető, én azt megkaptam itt. Ennek nagyon hálás vagyok."

Bár azért azt sem bánta volna, ha kicsit vidámabb feladatokat is kap, de nagyon hálás így is, mert úgy érzi, Barbara sokat adott az ő maga személyiségfejlődéséhez is.

Úgy érzi, hogy Pongrácz Barbara nagyon erős nő, de egyben megosztó személyiség is.

Szerinte a karakterének a történetét nem is nagyon lehetett már máshogy lezárni. Szerinte méltó lezárás "így, hogy Rolanddal, velük ez történik". Kereknek érzi az egészet.

A jövőben valószínűleg pszichológiai dolgokkal szeretne foglalkozni, továbbtanulni, a színészettel pedig próbálkozna külföldön is, és ami jön, de leginkább egy kicsit pihenne, hogy el tudja magában búcsúztatni Barbarát.