Molnár Gábor: Maradj otthon

ˆhirdetés

Molnár Gábor: Maradj otthon! - novella

 

Csend volt az utcákon. Szokatlanul kevesen sétáltak, azok is egymástól tisztes távolságra. Az autók leparkolva, a fákról madarak csipogása törte meg a némaságot.

Az ablaknál ült és nézte a messzi dombokat. Menne, de nem teheti, nem lehet most kimenni, még a parkba sem, ahova szeret járni. Nem tudni meddig, egy-két akár három hétig, egy-két, akár három hónapig. Menne, de tudja, nem mehet ki, csak akkor, ha élelmiszert kell vásárolnia, vagy ha gyógyszerre van szüksége.

Egyedül van, már a harmadik napja.

Ő és a tévé. Ő és a hírek. Mi lesz vele, ha nem tud menni? Rendelni nem tud, fél az internetes vásárlástól. Nem is tudja, hogyan működik. Legalább a sorozatok minden nap mennek. De hallotta, hogy a forgatásokkal is gond lehet. Mi lesz, ha nem látja az új részt a kedvenc napi sorozatából, amit több mint tíz éve néz?

Kopogtatnak.

Kinéz a kukucskálón. Egy barna hajat lát. Vidám mosolyú lány néz rá.

- Ne tessék kinyitni, jó lesz így az ajtón keresztül is, így biztonságos. Csókolom, Marcsi vagyok a hatos lakásból.

- Szia. Igen, tudom. Miben segíthetek?

- Nincs semmi gond. Csak érdeklődöm, hogy jól van-e.

- Köszönöm, igen.

- Csak beszélgetni jöttem, ha egyedül lenne.

- Miről?

- Bármiről. A néni, nem unatkozik nagyon?

- Nem. Nem szoktam. Inkább csak félek egy kicsit. Szokatlan, hogy nem mehetek ki, vagy csak vásárolni. De nem tudok egyszerre sokat venni. Tudod, nincs autóm, nem vagyok olyan erős, hogy hetekre bevásároljak.

- Pedig azt kéne most.

- Tudom aranyom, de akkor sem tudok.

- Rendelni?

- Azt sem. Nem ismerem annyira a számítógépet. Csak a Facebookot szoktam néha megnézni.

- Az jó. Én mondjuk nem annyira használom, de az anyukám nagyon szereti, azon tartja a kapcsolatot a nagyival.

- Jó lehet. Én csak a híreket nézem rajta, meg a képeket, de nem sokat, mert fáj a szemem és jobban szeretem az ablakból nézni az utcát. De most ott sem történik sok minden.

- Igen, nagyon kevesen vannak kint. Szerencsére.

- Jól teszik, de így minden olyan csendes.

- Nálunk a szomszéd ordít állandóan.

- Mi baja van annak?

- Á, csak otthon vannak a gyerekek és nem bírja.

- Mit nem bír azon?

- Annyira azért nem hallom, mit kiabál, de sűrűn teszi.

- Azért vagy most itt?

- Nem, dehogy.

- Akkor?

- Csak tudom, milyen egyedül lenni. Én is sokat vagyok egyedül, gondoltam, jól esne a néninek beszélgetni.

- Rendes vagy.

- Nem hiszem, jól esik.

- Marcsi! Kész az ebéd!

- Mennem kell, anya hív.

- Köszönöm, Marcsikám.

- Szívesen. Holnap is jöhetek? Előbb tanulnom kell, kapjuk a tanulnivalót az interneten keresztül. De utána jöhetek?

- Nagyon örülnék neki.

A lány elszaladt, hallotta a lépcsőn a lépteit, majd becsapódott egy ajtó két emelettel feljebb. A hatos szám, a lány a kék kabátban, fehér sapkában, a nagy hátizsákkal, aki az anyukájával indul reggel, de egyedül jön haza. Minden nap figyeli az ablakból, hogy nehogy baja essen.

Visszaült az ablakhoz húzott foteljébe és nézte a járda és az út közötti fákat, már rügyeznek. Fúj a szél, hideget hoz, érzi a térdében, már egy napja fáj.

- Kifújhatná azt innen – gondolja, de tudja, nem lesz ilyen egyszerű. - Most csak maradok itthon, még jó, hogy van víz, tudok fűteni, és maradt még kenyér tegnapról. Két napig elég lesz, és kakaó is maradt reggelről.