Filmjei alapján Bruce Willis-t igazi akcióhősként ismeri a közönség, ám volt néhány vígjáték is amiben kitűnő alakítást nyújtott. A Film+ csatorna május 21 és 24. közötti időszakra mindkét műfajból válogatott.
Bruce Willis-hetet tart a Film+ csatorna a pünkösdi ünnepet követően: kedden és szerdán 19 órai kezdettel két vígjátékot, a Jól áll neki a halál és a Bérgyilkos a szomszédom című filmet, míg csütörtökön és pénteken szintén este héttől a 16 utca, valamint A kód neve: Merkúr című akciófilmet láthatja tőle a közönség.
Willis a mozikban idén a “keményfiús” énjét hozza: a Red 2-t nyáron, míg a Sin City folytatását (Dame To Kill For címmel) az év végén mutatják be, de már jövő évre is vannak filmes tervei.
A Die Hard filmek akcióhősét a magánéletben “kenyérre lehet kenni”. Sokat foglalkozik második házasságából született kislányával, az egyéves Mabel-lel, tavalyi, magyarországi forgatására is magával hozta kis családját.
A színész sokat dolgozik, sokat keres és sokat költ: nemrégiben nyolcmillió dollárért vásárolt lakást New York-ban, a három hálószobás, négy fürdőszobás otthon korábban a U2 gitárosáé, Adam Clayton-e volt.