Az egyik legnehezebb döntés a gyereknevelés során, mikortól hagyhatjuk egyedül a gyermekünket otthon.
A legtöbb szülőt érinti ez a kérdés, van, aki lazábban kezeli ezt, van, aki inkább túlaggódja a dolgot, de mi lehet a reális, mikortól lehet a gyereket egyedül hagyni?
Alapesetben a szülő felel a gyerekéért tizennyolc éves koráig, vagyis akár szigorúan fogva, felnőtté válásáig óvatosan kell kezelni a helyzetet.
Pszichológiailag fontos, hogy a tini korba kerülő gyerek egyre inkább önállóságra vágyik, ahhoz, hogy megtanulja az önállósodást, egyre inkább dönthetünk úgy, hogy egyedül maradhat. Persze az megint más kérdés, hogy ha a családban van fiatalabb gyerek is, akkor megint nem túl szerencsés az idősebb gyerekre hagyni a kicsit, hiszen az idősnek az is teher, hogy magára vigyázzon, nem hogy még megkap maga mellé egy fiatalabbat is.
Nem árt, ha ismerjük a saját gyerekünket is, de azért abból is érdemes kiindulni, hogy egy váratlan helyzetet vajon, hogy tudnánk mi megoldani. Elvárhatjuk a gyerekünktől, hogy le tudjon reagálni egy otthoni balesetet? Tud tüzet oltani? Mi tudnánk-e? Fel van-e a váratlan helyzetre készítve a gyermek, tudja-e, kihez kell szaladni, ha gond van?
Ha úgy döntünk, hogy egyedül hagyjuk otthon a gyermekünket, fontos, hogy előre felkészítsük, átbeszéljük vele, hogy mi a teendő, hogyha történik valami. Mit tegyen ha kopog valaki, kihez fordulhat, hogyha segítségre van szüksége. Mindig kell lennie ilyenkor is egy felnőttnek, akiben bízunk és aki szükség esetén elérhető. Előre tudnia kell a gyereknek, hogy hogyan kezelje a felmerülő helyzeteket, egyrészt, hogy ne legyen gond, másrészt, hogy a gyerek ne szorongjon az egyedül otthonmaradástól.
Összességében nem szerencsés, ha a gyerek egyedül marad kisebb korában, a tini már más helyzet. Ugyanakkor nem szerencsés ráruházni egy kisebb tesóval járó felelősséget az idősebb gyerekre.
A felelősség mindig a szülőé, nem hozható a nagyobb gyerek se olyan helyzetbe, hogy ő érezze magát felelősnek, ha bármi történik a kisebb testvérével, hiszen ezzel biztosan életre szóló traumát okoznánk neki.
Mint számos más kérdésben ebben is a szülőnek saját gyermekét ismerve kell meghoznia a döntést, megtalálni az egyensúlyt a szülői felelősségérzet és a gyermek önállósodásának elősegítése között.