A jó szex fontos a magyar nők szerint
Egy kutatás szerint a magyar nők szerint fontos a jó szex
Egy kutatás szerint a magyar nők szerint fontos a jó szex
Egy daganaton belül sokféle rákos sejt lehet, és mindegyik más kezelést igényel - derült ki brit kutatók tanulmányából.
Már kéthónapos korban kimutatható az autizmus egyik jele a gyerekeknél - derült ki amerikai kutatók új vizsgálatából, amely során a babák szemkontaktusát elemezték születésüktől három éves korukig.
A súlyos depresszió a munkaképtelenség második leggyakoribb oka a világon - derült ki a mentális betegség globális terheit elemző tanulmányból.
Az evészavart leginkább fiatal nők betegségének tartják, ám egy új kutatás szerint a korábban véltnél gyakoribb a fiatal fiúknál és férfiaknál is.
Önkéntes pszichológus csapat próbálja kiszűrni az internetről a magukat szakembernek kiadókat. A Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesülete szerint az elmúlt hónapban már negyven sarlatánt találtak.
Amerikai és japán kutatók eljárást dolgoztak ki korán meddővé vált nők petefészkének "újraébresztésre" - az új technológia alkalmazása nyomán megszületett az első gyermek, és újabb baba érkezését is várják.
Búskomorrá tehet a tévé előtti alvás
Új könyv nyújt hasznos tanácsokat szülőknek a kábítószer-problémáról
Fontosabbnak tartja az egészséges táplálkozást a szerelemnél, a jó párkapcsolatnál az amerikai nők 61 százaléka - derült ki egy élelmiszeripari kereskedelmi lánc felméréséből.