Keresztes Ildikó a Vacsoracsatában húst is feltálal!

Az énekesnőnek bevallása szerint nem tartozik kedvenc elfoglaltságai közé a főzés, ezért is volt számára komoly erőpróba a Vacsoracsata.
 
 
A hétfői adásban láthattuk, hogy a művésznő rá sem tudott nézni a húsra és még a bébicsirke nevét sem mondhatták ki a többiek. Az ő estéjén azonban, hogy vendégeinek kedvezzen vegetáriánus létére húsételt készített.

Már az alapanyagok beszerzése is embert próbáló feladat volt számára, mivel az állatokat élve szereti. Első fogásként illatos szegfűgomba levest készített, amelyhez nagy lelkesedéssel fogott neki, de már a tűzhely bekapcsolása is kihívást jelentett. Rövid időn belül ezt az akadályt is sikerült leküzdeni és a leves is elkészült. A főétel: banánnal töltött csirkemell, borsmustáros nektarin salátával. Először azt sem tudta, hogy fogjon a hús előkészítéséhez, mivel soha nem csinált még ilyet.

 Vendégei érdekében legyőzte az ellenérzését és igyekezett minél előbb a sütőben tudni a főételt. Desszertként szirupos almatortát sütött, amely az egyik kedvenc édessége. 

Este a vendégek ajándékokkal kedveskedtek a házigazdának, Keleti Andrea egy napszemüveget hozott, amire gombákat és virágokat ragasztott.

 

Ma este 19:05-től kiderül a Vacsoracsatában, hogy miért kapott ajándékba szemüveget Keresztes Ildikó és milyen különleges meglepetéssel lepte meg celebtársait.