Egy hónapos szünet után folytatódnak a férfi vízilabda Vodafone OB I. küzdelmei. A 2011-es év első körének pikantériája, hogy összecsap egymással a Magyar Kupa döntőjének két résztvevője, a ZF Eger és a Groupama Honvéd.
Az izgalmasnak ígérkező találkozót a SportKlub élőben közvetíti. Az idei esztendő első bajnoki fordulójában két vérbeli rangadót is rendeznek: előbb az Euroliga résztvevők párharcát rendezik Szegeden, ahol a Vasas vendégszerepel, majd a Honvéd utazik Egerbe, ahol a hazaiak megpróbálnak revansot venni a Magyar Kupa fináléjában elszenvedett vereségért. Ez utóbbi találkozót csatornánk sportkedvelő nézői is élőben követhetik figyelemmel.
Az MK-döntő nem csak azért élhet élénken az egriek emlékezetében, mert egy döntőben kikapni soha sem kellemes, hanem mert a 9-6-os fővárosi siker viszonylag sima mérkőzést sejtett. Azóta Gerendás György tanítványai kitűnően szerepelnek a hazai pontvadászatban, kilenc győzelem mellett csak Szolnokon játszottak döntetlent, és csak azért nem ők állnak a bajnokság élén, mert a Szeged egy meccsel többet játszott.
A Honvéd sem szerepel rosszul a hazai sorozatokban, a már említett MK-siker mellett nyolc győzelmet szereztek a Vodafone OB I-ben, és csak kétszer kellett az ellenfél sikeréhez gratulálniuk. Ez a teljesítmény jelenleg a negyedik helyre elég, ugyanakkor Vad Lajos fiai olyan játékot mutatnak be a medencében, amivel akár a végső sikerre is esélyesek lehetnek.
A találkozó mindkét csapat számára ugyanolyan fontossággal bír, hiszen a hazaiak menekülnének a fővárosiak elől, míg a Honvéd zárkózna fel az éllovasokra. Igazi háromesélyes rangadó, előre szinte lehetetlen megjósolni, hogy ki nyeri meg az összecsapást. A hazai pálya és a bajnoki tabellán elfoglalt helyezés ugyan az Eger felé billenti a mérleg nyelvét, ugyanakkor két hónappal ezelőtt rendeztek egy Magyar Kupa finálét…
A ZF Eger- Groupama Honvéd mérkőzést vasárnap 16.15 órától a SportKlub élőben közvetíti.
Válogatott csúcstalálkozó
A két magyar élcsapat természetesen játékosok sorát adja a nemzeti csapatnak, így többen részt vettek Kemény Dénes szövetségi kapitány hétfői és keddi válogatott összetartásán. Az Egerből Biros Péter, Szécsi Zoltán, Bundschuh Erik, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor szerepelt Kemény Dénes keretében, míg a Honvédból Szivós Márton, Hárai Balázs és Bátori Bence mellett az újonc Salamon Ferenc volt jelen a legjobbak edzésén.
AZ ÁLLÁS
1. Szeged Beton VE 11 10 – 1 147–66 +81 30
2. ZF-Eger 10 9 1 – 122–71 +51 28
3. TEVA-Vasas-UNIQA 10 9 – 1 129–58 +71 27
4. Groupama-HONVÉD 10 8 – 2 124–63 +61 24
5. FTC Fisher Klíma 11 7 – 4 115–87 +28 21
6. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 10 5 1 4 81–67 +14 16
7. PVSK-Füszért 10 4 1 5 68–77 –9 13
8. BVSC-Zugló 10 3 – 7 93–114 –21 9
9. Orvosegyetem Sport Club 10 3 – 7 81–115 –34 9
10. Bodrogi Bau Szentesi VK 10 3 – 7 69–121 –52 9
11. Debrecen Fujitsu 10 2 1 7 65–102 –37 7
12. Angyalföldi Sportiskola DE 10 1 – 9 65–129 –64 3
13. Újpesti Torna Egylet 10 – – 10 60–149 –89 0
forrás: SportKlub