Új szereplők a Barátok köztben!

Anya és lánya érkezett tegnap este a Mátyás király térre, természetesen nem mindenki örömére. Egy kicsit bemutatjuk az új szereplőket.

fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Nagy Botond

A Nagy Alexandra által játszott Fekete Aliz és a Koller Virág által megformált Fekete Luca megjelenése leginkább Szabiban okoz riadalmat, aki pontosan tudja, hogy nővére igyekszik mindig a könnyebb utat választani, és ez az, ami a jövőben csak nehezíteni fogja az életét. Aliz feltűnése bár váratlan, de érthető, hogy a tinédzser éveiben anyává vált vidéki lány a nagyvárosban keresi a boldogulást. Mindent elsöprő szeretetvágya kapcsolatról kapcsoltra sodorja, ami számos bonyodalmat okoz majd. A problémás lányanyát alakító színésznő nagy izgalommal kezdte meg a forgatásokat, és reméli, hogy a nézők megszeretik majd Aliz és kislánya nem mindennapi karakterét.

 

FEKETE ALIZ- NAGY ALEXANDRA

Aliz Szabi nővére, 20-as évei vége felé járó, egyszerű vidéki lány. Aliz nem fejezte be a középiskolát. Beleszeretett egy fiúba az iskolában, és 16 éves korában megszökött vele. 17 éves korában szülte Lucát, és szinte azonnal magára is maradt vele. Azóta több sikertelen kapcsolata volt.

Barátságos, társasági lény, szereti meghallgatni a pletykákat, bár maga nem pletykál. Sok mindenen keresztülment már, ezért nem ítélkezik mások fölött – kivéve, ha féltékeny.

Aliz mindig másokra támaszkodik, Szabira is. Mindenkit érzelmi életével traktál, de nem rosszindulatból, egyszerűen ilyen a természete. Nem vadászik gazdag pasikra, viszont nem feszül meg a munkában, hogy elérjen valamit. Nem törekszik semmi különösre, nem akar mást, mint viszonylag könnyű életet. Ugyanakkor idealista; arról ábrándozik, hogy a nagyvárosban rálel a könnyű életre.

Aliz folyton várja a következő „Nagy Őt”, viszont mindig rosszul választ, és sérül a különböző kapcsolatokban. Rejtélyes módon mindig össze tudja szedni magát; nem nyaldossa hosszasan a sebeit.

Aliz anyaként inkább „barátnő”, mint „tyúkanyó”. A mindennapokban szórakoztató a társasága, liberális szellemben neveli Lucát.

 

FEKETE LUCA-KOLLER VIRÁG

Luca Aliz 9 éves lánya, Szabi unokahúga.

Kedves kislány, akinek édesanyjával inkább barátnői a kapcsolata. Korához képest meglepően érett, fegyelmezett gyerek, aki ugyanarra vágyik, mint a vele egyidősek.