Nagyot változott a világ azóta, hogy Arthur Conan Doyle az első Sherlock Holmes-történetet papírra vetette. A filmesek azonban töretlen hittel és lendülettel készítik az újabb és újabb adaptációkat, pedig Jeremy Brett után teljesen hiábavaló próbálkozás. Erre érzett rá az angol filmgyártás fenegyereke, Guy Ritchie, aki teljesen átértelmezte a legendát.
Guy Ritchie kölyökkora óta rajong a pipás detektívért. Szerinte egyedi, senkihez sem fogható figura, ezért is sikerült megőriznie népszerűségét mind a mai napig. Régi vágya volt, hogy filmet csinál róla. A kérdés csak az volt, melyik utat választja: a hagyományos, kitaposott ösvényt, vagy megpróbálja új alapokra helyezni a mítoszt. A vagány Ritchie persze ez utóbbit választotta, meglehetősen rendhagyó módon. Egyfelől ugyanis visszatért a kezdetekhez, vagy ahogy ő mondja, a „zsigeri figurához”, ugyanakkor kalandját a lehető legmodernebbre hangszerelte, mondhatni „blöffösítette”.
Ideális játszótársat talált ehhez Joel Silver személyében, aki a megszokott detektív helyett az 1890-es évek akcióhősét látta a karakterben. Így született meg ez a tipikusnak aligha nevezhető viktoriánus akciófilm, tele vizuális ötlettel és trükkel. Miközben Ritchie hű maradt Doyle világához és szelleméhez, olyan árnyalatokkal gazdagította a karaktereket, mint korábban senki más.
Az 1890-es évek James Bondja és elmaradhatatlan segítőtársa, Watson doktor – Robert Downey Jr. és Jude Law parádés megformálásában – csodásan dinamikus párost alkot, nemcsak az agysejtjeiket dolgoztatják, de nem rettennek vissza a testi erő alkalmazásától sem. A gaz Lord Blackwood nyomában egész Londonon keresztülverekszik magukat – a csatornáktól kezdve a Parlamenten át, a Temze hajógyáráig – miközben körülöttük lángba borul a fél (az egész) város.
HBO PREMIER: 2011. JÚNIUS 26.