Szűcs Judit megtalálta az igazit!

Péntek este a Light Night vendége volt a diszkókirálynő, Szűcs Judit.

 

Lovász Laci próbált minél többet megtudni a titokzatos férfiről, aki meghódította az énekesnő szívét.

 

Szűcs Judit megtalálta élete szerelmét, férfi mindig volt az életében, de most tényleg az igazira lelt. „A nagybetűs férfi úgy szeret, ahogy vagyok. Megvan minden szabadságom, ami a kapcsolatunk előtt volt. Figyelmes, odaadó és megértő." - mondta az énekesnő.

Judit most már tudja, hogy ő az akire várt, ebben a kapcsolatban minden benne van, amire valaha vágyott. Kiderült, hogy bátyja révén ismerte meg vőlegényét, de kezdetben nem volt meg a kémia illetve mindketten foglaltak voltak. Kedvese először nem is tudta, hogy ő Magyarországon ismert énekesnő.

„Nagyon jó, hogy nem azért szeretett meg, mert híres vagyok, hanem magamért."

Úgy határozott, hogy nem is mutatja meg a médiának párját, esetleg majd ha esküvő lesz. Az énekesnő azt is elmondta, ha párja lett volna a férje korábban, akkor ma már lehet, hogy öt gyermeke lenne. Most már azonban inkább unokára vágyik Timi lányától.

Tímea nagyon örül neki, hogy eljegyzés lett a kapcsolatból. Nagyon hamar beilleszkedett a kis családba az új jövevény. „Nagyon intelligens, ami nekem nagyon fontos, sok mindenhez ért, nagy élettapasztalata van és világlátott ember. - mondta Fülöp Tímea