Eurovíziós Dalfesztivál - Kialakult a magyar döntő mezőnye

Kialakult az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját kiválasztó finálé mezőnye: a szombati második elődöntőből a zsűri Gyurcsik Tibort, Veres Mónikát és a Király testvéreket, a nézők szavazatai Fábián Julit és Zoohackert juttatták tovább.

 

Az első helyen a Gyurcsik Tibor által előadott Back In Place című dal (szerzők: Szabó Zé és Johnny K. Palmer) végzett, mögötte a Veres Mónikától hallott This Love (Molnár Imre, Chris Landon, Taryn Murphy), valamint a Király testvérek, Linda, Ben és Viktor által énekelt Untried című szám (Pras Michael, Roy Hamilton és Király Linda szerzeménye) lett döntős.

 

Az m1 és a Duna World csatornán az A Dal című műsor keretében élőben közvetített második elődöntőben a tíz dal elhangzása után a nézők sms-ben szavazhattak a negyedik továbbjutóra, aki Fábián Juli és Zoohacker lett a Like A Child című dallal (szerző: Palásti Kovács Zoltán és Fábián Juli).

A zsűriben Wolf Kati, az Eurovíziós Dalfesztivál tavalyi magyar indulója, Csiszár Jenő rádiós műsorvezető, Rakonczai Viktor zeneszerző és Rákay Philip, az m1/m2 intendánsa kapott helyet.

A jövő szombati nyolcas döntőbe már korábban bejutott a Compact Disco a Sound of Our Heart című dallal, Heincz Gábor "Biga" a Learning To Let Góval, Molnár Ferenc Caramel a Visionnel, illetve a tévénézők voksaival Tóth Gabi a Nem kell végszó című számmal.

A február 11-i fináléban fog eldőlni, melyik szám képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Bakuban május 22. és 26. között. Idén 43 ország vesz részt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyen.

A dalfesztivált ezúttal azért rendezik Bakuban, mert tavaly Düsseldorfban egy azeri duó, Ell és Niki nyert Running Scared című dalával. Az már eldőlt, hogy a Magyarországot képviselő dal a május 22-i első elődöntőben fog elhangzani.

MTI