Az Agave Könyvek folytatja Patricia Briggs tavaly elindított nagysikerű Mercy Thompson-sorozatát, A vér kötelez című második rész március 14-én érkezik.
A kiadó a regényt főleg azoknak ajánlja, akik szeretik a klasszikus urban fantasyket a benne szereplő fantasztikus lények hagyományos ábrázolásával – vagyis ez nem a modern fantasy/vámpíros történetek újszerű megoldásait használja.
Azok is nyugodtan bekapcsolódhatnak majd a sorozatba, akik netán lemaradtak volna az első részről, ugyanis a boltokban lesz majd egy különleges, összecsomagolt kiadás is, melynek keretében a Megszólít a holdat és A vér kötelezt egy könyv áráért lehet megvásárolni.
A könyv rövid tartalma Mercynek mindenfelé vannak barátai, még a legsötétebb helyeken is. És most az egyiküknek tartozik egy szívességgel. Beleegyezik, hogy testőrként a jóbarátjával, Stefannal tartson, amikor a vámpírnak egy üzenetet kell átadnia egy fajtatársának. De ez az új vérszívó távolról sem mindennapi, ahogy a benne élő démon sem az. A démonlovas vámpír olyan mészárlást rendez a városban, amilyet Tri-City települései még nem láttak, és ez a titkos vámpírközösséget is leleplezéssel fenyegeti, így a helyi vámpírkirálynő Mercyhez fordul segítségért. Egy prérifarkas nem lehet ellenfél egy démon számára, de Mercynek több titkos fegyver is lapul a tarsolyában. |