Kár, hogy rút halált halt Kirk kapitány

Máig bánja Malcolm McDowell, hogy hátba kellett lőnie Kirk kapitányt a Star Trek: Nemzedékek című film végén, s emiatt a modern tömegkultúra egyik leghíresebb alakja ilyen dicstelen módon távozott.

 

 

Az angol színész egy őrült tudóst játszott a filmben, aki a szokásos nagy leszámolás során meglepő módon felülkerekedik, mielőtt őt is elérné végzete.

 

- Sokkal szebb halált is kitalálhattak volna neki! Azóta is sajnálom, hogy így végezte - mondja McDowell, aki szerint a Kirköt játszó William Shatner is tréfásan nehezményezte a jelenet felvétele után, hogy csak úgy hátba lőtte.

A film alkotói nem véletlenül ölték meg a főhőst: ezzel akartak új távlatokat nyitni a mozis sorozatnak, előtérbe helyezve a frissebb karaktereket. Számításuk azonban nem vált be, a következő három Star Trek-mozifilm nem aratott átütő sikert, olyannyira, hogy az utolsó darab, a Star Trek: Nemesis már kimondott bukás lett.

A széria egy időre leállt, és 2009-ben tért vissza teljesen új szereplőkkel és új koncepcióval, elölről kezdve a történetet. A reboot hatalmas sikert aratott, folytatása jelenleg az utómunka fázisában van.

Az új főgonoszt Benedict Cumberbatch játssza, akinek a történetbeli kiléte még mindig hétpecsétes titok.

(Star Trek - hazai bemutató: 2013. május)