„Szép, hogy két ember a megértés révén próbál kijutni élete válságából”
A Terápia főszerepét Mácsai Pál játssza. Interjú Mácsai Pállal az HBO új sorozata apropóján.
Egy színházhoz szokott színésznek jutalom lehet, hogy egy televíziós sorozatban szinte mindent az arc finom rezdüléseivel kell megmutatni?
Mácsai Pál: Ajándék volt, több szempontból is. Egyrészt a szerep maga, az értelmes munka. És ajándék az is, hogy nehéz volt: nem az „arc rezdülései” miatt – hiszen ilyesmire nem lehet törekedni, hanem a munka jellege miatt: itt nem lehet megúszni, hogy megtörténjen, amiről az adott jelenet szól.
A „megtörténés” azt jelenti, hogy a színész olyankor azonossá válik azzal a karakterrel, akit játszik?
Mácsai Pál: Igen.
És ez felkavaró, adott esetben?
Mácsai Pál: Nincs ebben semmi misztikus, vagy kivételes. Többször kérdezték már ezzel a munkával kapcsolatban, hogy volt-e valami különös, titokzatos, embert próbáló nehézsége… A megélt színészi szerep is játék. Mint amikor a gyerek tolja a gyufaskatulyát, és autót játszik: mindenestül azonosul vele. Majd, mikor vacsorázni hívják, leteszi a skatulyát - és ez a fordulat nem viseli meg. Nincs tehát – vagy az én esetemben nincs – semmi terhes utóhatása a szerepnek.
A pszichológus szakma egyik alapszabálya, hogy aki gyakorolja, az ne a saját személyiségében legyen jelen a terápiás helyzetben, hanem kívülállóként. Andrásnak ez mindig sikerül?
Mácsai Pál: Biztos vagyok benne, hogy többféle pszichológus van: olyan is, aki szigorúan ügyel arra, hogy ne involválódjon a páciensei dolgaiban, és olyan is, aki olykor közelebb engedi magához őket, mint a szakmai kánon szerint illene. Andrásnak komoly vitái vannak Ágnessel, egykori tanárával arról, hogy átélje-e a páciensei történeteit, vagy igyekezzen analitikus távolságból figyelni. A szerep szerint András hol ilyen, hol olyan. Van, aki nagyon közel kerül hozzá, szinte a lányának érzi, és van, akitől valójában irtózik.
Hosszú próbafolyamat előzte meg a forgatást. Mennyire volt kötött a figura, illetve mennyire volt benne saját játéktere?
Mácsai Pál: Olyat, hogy „ezt csináld” vagy „amazt”, nem mondtak, ennél Enyedi és Gigor sokkal jobb rendező. Ezek kiérlelt szövegkönyvek. A próbákon elemeztük a helyzeteket, hogy megértsük, vajon miért mondja ez az ember, amit mond. Ha megértjük, mi a dolgunk, elég létezni a helyzetekben.
Két rendezővel forgatni mennyire volt nehéz?
Mácsai Pál: Bizalmas kapcsolat volt. Enyedi Ildikóval dolgozni életre szóló élmény. Gigor Attilával is tökéletesen egymásra hangolódtunk, még a humorunk is hasonló.
Tetszett a sorozatszínészi munka?
Mácsai Pál: Nem érzékeltem közben, hogy ez egy sorozat – úgy készítettük, mint egy hosszú-hosszú játékfilmet.
Mi fogta meg benne elsőre?
Mácsai Pál: A forgatókönyv nagy találmánya a mód, ahogy a szereplők a problémáik megoldását keresik. A megértést választják, mint kiutat. Szép, hogy két ember csupán beszélget, miközben mindkettő élete legnagyobb krízise kellős közepén van. Azt remélem, ez ugyanolyan izgalmas, mintha látványos jelenetekben küzdenének a túlélésért.
Miközben vulgáris szinten sokan „pszichologizálnak”, és olvasnak önismereti könyveket, a pszichológiát szokták kóklerségnek tartani, amellyel mindent és mindennek az ellenkezőjét is lehet magyarázni. Milyennek látja a pszichológia magyarországi elfogadottságát?
Mácsai Pál: A 20. századi gondolkodás egyik pillére a pszichológia gondolkodási rendszere, annak nagy, tudományos felfedezései, az egész lélektani közelítés. Nem lehet megérteni nélküle a modern létezést, kultúrát. Engem annyira érdekelt, hogy 30 éves korom körül egyetemen is hallgattam pszichológiát, hallatlanul hasznosnak tartom, attól függően persze, hogy ki végzi: segít a belső mozgatórugók megértésében. Magyarországon magas színvonalon művelték a múlt század első harmadában, iskolateremtő pszichológusaink voltak, majd különösen hányattatott lett a sorsa - egészen a 60-as évek végéig kellett várni, mire változatos ellehetetlenítések után újra polgárjogot nyert. Nem akarom túlbecsülni a munkánk jelentőségét, de bizonyos, hogy egy ilyen filmsorozat ismeretterjesztő szerepet is játszik. Máig sok a felületes, egyszerűsítő, néha egyenesen ostoba vélemény a pszichológiáról, a szakembereiről. És, ha tovább fűzzük ezt a gondolatot, nem kerülhetjük ki, hogy társadalmi szinten is súlyos önismereti problémáink vannak. Elhallgatások, kimondatlanságok, önbecsapások állják évtizedek óta a tisztánlátásunk útját, nem történt meg a múlt feldolgozása, tisztázása, amelyben számos nemzet, elsősorban Németország, előttünk jár. Ez biztosan túlmutat a sorozatunk hatókörén, mégis eszembe jut, hogy talán egy olyan film, amely a szembenézés hasznáról is beszél, hányféle szálon lehet hatásos. Mégiscsak jelzés arra, hogy az ilyesminek értelme van.
A fájdalmas magyarázatokat nem mindig találjuk meg magunktól, mert túl szövevényesek. A forgatókönyv bele-belemegy a magyar történelmi múltba is.
Mácsai Pál: Hogyne, ez elkerülhetetlen, hiszen a múltunk is mi vagyunk. Ez Máté szála, akinek családi - történelmi beágyazottságát is megismerjük.
András jó pszichológus?
Mácsai Pál: Igen, de nem tökéletes. Néha hibázik. Összetett ember: nagyszerű, máskor gyáva, sokszor rémesen viselkedik, máskor magasztosan. Jó pszichológus, de általában kicsit türelmetlen. Ez, ebben a szakmában, hiba. Színészként fogalmazva: jó szerep.
A Terápia 2012. október 22-től hétköznaponként látható az HBO-n