Bruce Willis visszatérne a színpadra

Minden idők egyik legnagyobb akciósztárjaként ismerjük Bruce Willist, pedig jeles színpadi színészként kezdte, híres drámák sorában remekelt.

 

Haja is sokkal több volt akkoriban... Most, 57 évesen, megannyi sokszázmilliós kasszasikerrel a háta mögött azt fontolgatja, hogy visszatér a világot jelentő deszkákra.

 

Először 1977-ben lépett színpadra alig 22 évesen, és azután évekre elkötelezte magát a színházzal. A fordulat 1984-ben következett be, amikor beugrott Ed Harris helyére a Fool for Love című Sam Shepard darabban. Olyan kiváló alakítást nyújtott, hogy a hollywoodi producerek felfigyeltek rá, és ezzel beindult Willis filmes karrierje.

Azóta csak nézőként tette be a lábát színházba, miközben több mint 50 filmet forgatott, amelyek összbevétele csaknem eléri a 3 milliárd dollárt. Most úgy érzi, megérett az idő a változásra.

"Fontolgatom, hogy visszamegyek a színházba - morfondírozik legújabb interjújában. - Sokkal jobban behatárolható munka, és tényleg a magam ura vagyok. Persze azért még a filmezést sem hanyagolom teljesen. Egyelőre tudok szaladgálni és verekedni, úgyhogy csinálom, amíg bírom."

Bruce Willis csúcsformában tér vissza a G.I. Joe: Megtorlásban. Miután a GI. Joe-csapatot elárulják, csak egy reményük marad: Joe Colton tábornok, akinek becenevéről magát az osztagot elnevezték. A tábornokot természetesen Willis alakítja.

(G.I. Joe: Retaliation - hazai bemutató: 2013. április 4.)