Boyle Transzban (16E)

Danny Boyle nem akar Sir lenni

 

Danny Boyle mindent megkapott az élettől, amire vágyott. Az egyik legsikeresebb angol rendező Oscart nyert a Gettómilliomos-ért, kultuszfigura lett a Trainspotting miatt, és vagy 27 millió ember figyelte a tévében tavaly nyári rendezését: a londoni olimpiai játékok háromórás nyitóműsorát. Köszöni, Boyle-nak többre nincs szüksége. II. Erzsébet lovaggá szerette volna ütni, és ő visszautasította a megtiszteltetést.

 

Utoljára John Lennon csinált ilyet 1969-ben.

 

– Szerencsés vagyok, mert sok pénzt keresek a munkámmal és az embereknek tetszik, amit csinálok, de ettől még nem hiszem, hogy többet érek másoknál – magyarázta döntését a rendező. – Ezzel nem kritizálni próbálom azokat, akik elfogadták a lovagi címet, de én nem akarok kiváltságos lenni. Nekem elég, ha szabad, másokkal egyenlő átlagpolgár lehetek.

Az angol rendező legújabb, különlegesen fordulatos thrillere, a Transz (Trance, hazai bemutató: június 6.) forgatásán összejött a világ egyik legszebb nőjével, a film egyik főszereplőjével: Rosario Dawson-nal. A pár sokáig tagadta, hogy a munkakapcsolaton túl is volna köztük valami, de múlt augusztusban egy fotós rajtakapta őket, amint a brightoni tengerparton csókolóznak: azóta nem csinálnak titkot a viszonyukból.

– Nem akarom a Sir címet – mondta Boyle. – Az élet egyszerűbb örömei érdekelnek. Így már érthető is.

IC Press