A nemrég mozikba került izgalmas film alapja Stephenie Meyer könyve, A burok, ami az Alkonyat után újra érdekes kérdéseket boncolgat.
Mi az emberi lét lényege, mitől ember igazán az ember, és milyen szép is tulajdonképpen az emberi élet, annak minden nehézségével, fájdalmával együtt.
A jövőbeli történetben földönkívüli faj foglalja el a bolygót, parazitaként irányítja az embert, kizárva annak tudatát. Mégis bár az idegen életforma megtámadja az embert, szeretettel fordul felé, csupa jóság, rendezett, indulat nélküli világából vágyik az emberi sokszínűségre, érzésekre.
S úgy tűnik az ember irányításának átvétele sem sikerül maradéktalanul, néha az emberi tudat olyan erős, hogy az idegen lény nem bír vele. Ez történik Melanie esetében is, egyszerre van jelen testében emberi lelke, és az irányításra törő idegen létforma. Megindul a két faj közötti párbeszéd, ugyanakkor a kettős tudat és a lány barátainak, szerelmének érintkezése is érdekes helyzeteket tartogat.
Sikerülhet-e megmenteni Melanie-t, van-e remény az emberek számára? A harc vagy egymás elfogadása, a másság tiszteletben tartása akár más fajok esetében is a járható út?
Megkapjuk Stephenie Meyer válaszát a kérdésekre, amiken elgondolkozhatunk, miközben az izgalmas, az utolsó pillanatig letehetetlen sikerkönyvet olvassuk.
Barna Éva