Jim Carrey jóváteszi bűnét

Pár napja Jim Carrey támadta saját új filmjét, a Ha/Ver 2-t, mondván, túl sok benne az erőszak.

 

Azt állította, nem fog részt venni a mozi promóciójában, a tavaly decemberi, a Sandy Hook iskolában elkövetett mészárlás óta ugyanis sok mindent átgondolt az erőszakkal kapcsolatban. Most azonban visszakozni kénytelen, mert passzivitásával megszegné a szerződését, amelyben természetesen az is benne foglaltatik, hogy népszerűsítenie kell a filmet.

 

Ám más jó oka is van arra, hogy kiálljon a fotósok elé a Ha/Ver 2 többi sztárja oldalán. Évek óta nem volt igazán sikeres filmje, márpedig ez az akcióvígjáték ugyanolyan, ha nem nagyobb durranásnak ígérkezik, mint az első rész.

A komikus első kijelentésére egyébként reagált a Ha/Ver 2 producere, Mark Millar, aki rendkívül elképedt Carrey hozzáállásán.

"Ez a film ugyanúgy fikció, mint Tarantino, Peckinpah, Scorsese és a többiek jól ismert alkotásai. A Ha/Ver 2 ráadásul elkerüli a szokásos vértelen öldöklést, ami a nagy nyári mozisikerekre jellemző, és inkább az erőszak következményeire koncentrál. Carrey-t egyébként pont az ragadta meg a filmben, hogy az általa alakított szuperhős nem hajlandó lőfegyvert használni, akárcsak ő a való életben."

(Kick/Ass 2 - hazai bemutató: 2013. augusztus 22.)