Sara Rattaro szívhez szóló történetében, elsősorban az anya szemszögéből, rövid snittekben ismerjük meg egy háromtagú család életét és drámáját.
Viola és Carlo tizenhét éves lánya rosszul lesz, élet-halál közé kerül, amiből csak egy sikeres transzplantáció mentheti meg. Versenyfutás kezdődik az idővel, és ahogy Luce állapota rosszabbodik, az anya az előzmények felidézése után, érdekes megoldást talál gyermeke megmentésére.
Vajon egy elrontott életet semmivé tehet egy önfeláldozó tett? Megnyugvást hozhat mindenkinek egy olyan gondolat, ami egy zaklatott elme szüleménye?
Rattaro egy olyan családról ír, ahol a feleség kifelé kacsingat, aki miatt a házasság hazugságon alapul, a férj viszont szinte tökéletes, ő az, akire nem lehet rosszat mondani, csak a már gyerekként is zűrös Violára.
A szerepek felcserélődnek és nem az anya lesz az, aki az otthon melegét nyújtja, hanem a férj. Az apa az, aki mindig a gyermek mellett van, ő az, aki a családért megtesz mindent. Viola nem leli helyét a családjában és az életében sem, kívülálló lesz annak ellenére is, hogy olyan munkája és családja van, mint amire mindig is vágyott.
Nem könnyű szeretni a történetet, és nem csak a végkifejlet miatt. Az írónő nem engedi közel hozzánk a szereplőit és nem ismerjük meg a tettek mögötti okokat sem. Inkább helyzetképeket kapunk, egy már kialakult, elhidegült rideg képet, amit hirtelen felborít egy tragédia. Viola válasza egyszerre megható, olyat tesz, amit elméletben minden szülő megtenne a gyermekéért, de egyszerre menekülés is. A döntését a szeretete mozgatja, de még így is nehezen elfogadható.
Sara Rattaro második regénye itthon az Athenaeum Kiadó gondozásában, Sztanó László fordításában jelent meg. A szép és igényes borító Földi Andrea nevéhez fűződik.
Molnár Gábor