A Transzcendens nem egy látványos akciófilm, inkább egy a közeljövőben játszódó történet az örök szerelemről Johnny Depp főszereplésével. Rengeteg kihagyott helyzettel…
Dr. Will Caster (Depp) a mesterséges intelligencia legelismertebb szakértője, olyan gépen dolgozik, amely saját tudattal és lényegében az emberiség összes tudásával rendelkezik. Az egész ellen létrejön egy csoport, amely nem szeretné, hogy istent alkothasson az ember és merényletsorozattal próbálják hátráltatni a kutatásokat. A legtöbb „nagy agyat” sikerül is kiiktatni, Will is így jár, de Evelyn (Rebecca Hall) és legjobb barátja Max (Paul Bettany) segítségével a halála előtt még a gépe tesztalanya lesz, és ha már a testét nem lehet megmenteni, akkor legalább a tudatát megpróbálják.
Innen indul egy moralizálás, filozofálgatás arról, meddig mehet el az ember a technológiai kutatások során, mennyire vagyunk felkészültek egy várható jövőre. Képesek leszünk megállítani, ha rosszra fordulnak a dolgok? A sci-fi filmek hálás témája ez és ki is használják az alkotók, mert egy olyan világot mutatnak meg, ami simán előfordulhat, mit tehet meg egy a világ hálózataira szabadított tudat azért, hogy újra együtt lehessen élete szerelmével. Mit bír ki a nő, aki szerette a férjét, milyen határokat képesek átlépni azért, hogy együtt lehessenek.
Mi lenne akkor, ha létrehoznánk egy isten-szerű lényt, ami félig ember, félig gép. Mire lehetne ez jó, és el bírnánk-e viselni ezt az új állapotot. Kellene-e ez nekünk? És kapunk egy kis villanást abból, mi lenne, ha elektronikus kütyük, áram és internet nélkül kellene élnünk.
A filmben remek szereplőgárda játszik Johnny Depp, Rebecca Hall, Paul Bettany, Morgan Freeman, Cillian Murphy, Kate Mara is nagyon jól hozzák, amiért szerethetjük őket. Depp végre nem egy kalóz, vagy egy idétlen lovas… hanem szerelmes, érző férfi, majd már csak egy arc és tudat, aki mindenre képes a szerelméért. Bettany megint jól adja elő a mesélő szerepét, de a többieknek csak a mellékszerep marad, nem eléggé kidolgozott háttérrel.
Azért amellett nem szabad elmenni, hogy a film nem tökéletes. A külvilág a történethez és a színészekhez képest nem elég grandiózus. Bár az is tény, hogy jól érzékeltetik, milyen lehet egyszerre a gondolatunk fogságában lenni emberi test nélkül, milyen fájdalmas dolog az, hogy mindent megtehetünk, de még sem érinthetjük meg azt, akit szeretünk. Van benne akció is, de kicsit amatőrnek tűnik ahhoz képest, milyen színészek játszanak a filmben. Már-már túlzás volt ennyi jó színészt ellőni ezekre a karakterekre, mert nem voltak kidolgozva rendesen, akár a történet egyes részei sem.
A történet mellékszereplői lényegében a színészek korábbi filmjeiből, a múltjukból éltek meg, ismerjük őket, láttuk már őket ilyen szerepben, tudjuk milyen jók lehetnének, ha teret kaphatnának. Az egész max. azért dühítő, mert a felsorolt színészek mellé sokkal nagyobb színpadot, sokkal részletesebb kidolgozottságot, talán jobb forgatókönyvet vártunk volna.
Volt némi zűr az idővel is, míg a katasztrófa sújtotta világ eltörpül az esőcseppbe zárt szerelem mellett.
Molnár Gábor