Rendíthetetlen - feliratos előzetes

Az Oscar-díjas Angelina Jolie a rendezője és a producere ennek a nagyszabású drámának, amely Louis „Louie" Zamperini olimpikon és háborús hős hihetetlen életét követi nyomon.

 

Louie két társával együtt túléli egy repülőgép lezuhanását a második világháborúban, és 47 napig hánykolódnak egy tutajon, majd elfogja őket a japán hadsereg, és fogolytáborba kerülnek.

Jolie októberben kezdte forgatni az egyik legdrámaibb és legnehezebb jelenetet, eredeti helyszínen, a nyílt tengeren az ausztráliai Moreton öbölben -- amikor Zamperini és két társa a csodával határos módon a zuhanást túlélve hánykolódni kezdenek a Csendes-óceánon.

A stáb egy úszó vázra felszerelt kamerákkal dolgozik, az elemekkel harcolva. A színészek hónapokig diétáztak, hogy olyan soványak legyenek, mint az általuk alakított hősök. Jolie és stábja sikeresen vette a forgatás első napját, amely kihívásokkal telinek ígérkezik.

A Laura Hillenbrand rendkívül népszerű könyve alapján készülő film Zamperini hihetetlen és inspiráló igaz történetét meséli el az emberi lélek legyőzhetetlen erejéről.

A film főszereplői Jack O'Connell, Domnhall Gleeson és Finn Wittrock, mint a három hajótörött. Hozzájuk csatlakozik Garrett Hedlund és John Magaro, akikkel a fogolytáborban barátkoznak össze; Alex Russell, mint Zamperini fivére, Pete, és első angol nyelvű szerepében a japán Miyavi, aki a „Madár" néven ismert brutális őrt alakítja.

A film operatőre az Oscar-jelölt Roger Deakins (Skyfall), a forgatókönyvet a Coen-fivérek (Nem vénnek való vidék) írták át William Nicholson (A nyomorultak) és Richard LaGravenese forgatókönyvéből.