Scarlett Johansson főszereplésével még sosem nyitott olyan jól film a mozikban, mint a Lucy
A Lucy című akciófilm 44 millió dollárt kaszált Észak-Amerikában a nyitó hétvégén, s ezzel a főszereplő, Scarlett Johansson elért karrierje csúcsára. Abban az értelemben, hogy még soha nem debütált ilyen jól egy olyan film, amely elsősorban az ő alakítására épül - tehát Scarlett szuperhősös filmjei nem számítanak, mert azokban csak mellékszereplő.
A tekintélyes Forbes magazin okoskodik így a múlt heti mozipremiereket elemezve, megjegyezve, hogy a Lucyt rendező Luc Besson cége, az EuropaCorp, amely a filmet gyártotta, már a pénzénél is van, mert a produkciót sikerült szerény 40 millió dollárból kihozni.
A kritikusok dicsérik a színésznő alakítását, mondván, nagy lendülettel elviszi a vállán az egész filmet, és úgy változik átlagos diáklányból szuperlénnyé, hogy a nézőnek tátva marad a szája.
Az övé mellett még a másik főszereplő, az igazi színészkirálynak tartott Morgan Freeman teljesítménye is eltörpül.
(Lucy - hazai bemutató: már a mozikban!)