A Sírok között a Matt Scudder sorozat tizedik része. Szokott módon kemény, ráadásul a kiadás érdekessége, hogy film is készült belőle.
Matt Scudder vére bizsereg egy kicsit az unalomtól, de talán attól is, hogy az alkoholtól sosem fog tudni megszabadulni, hiába szokott le a piáról, az érzés, a vágy benne marad örökre. Éppen nincs semmilyen ügye, amin dolgozhat, viszont legalább sokat lehet együtt Elaine-nel, a szerelmével.
De természetesen nem áll fent ez az „idilli” állapot túl sokáig. Egy igen kemény ügy szakad a nyakába. A drogkereskedő Kenan Khoury feleségét elrabolják, váltságdíjat kérnek érte, a férfi ki is fizeti, de ennek ellenére darabokban kapja vissza a feleségét.
Khoury nem fordulhat a rendőrséghez, ezért testvére ajánlására, aki egy AA gyűlésen ismerte meg Scuddert, megbízza az egykori nyomozót, hogy segítsen megtalálni a felesége gyilkosait és bizony most sem maradhat el a bosszú, mert nem feltétlenül a börtönt gondolja megfelelő büntetésnek a férj.
Scudder megint New York mocskos világában kering és a maga módján, szinte semmi nyomból próbálja megtalálni a beteges gyilkosokat. Úgy gondolja, hogy nem egyszeri eset volt Khoury feleségének elrablása, vagyis egy sorozatgyilkos bandát keres, akik kegyetlen módon, élvezetből végeznek az áldozataikkal.
Block megint igen kemény krimit alkotott, a történet hátborzongató és azok az utalások is, amik előrevetítik, a világ egyre rosszabb lesz, szinte jövőbe látó. Vicces az 1992-ben megírt könyv világa annyiban, hogy Scudder és a nyomozók még csak küzdenek az internet világával, barátkoznak az olyan szavakkal, mint a hekker, egy olyan világban, ahol még nem nagyon van mobiltelefon, menőnek számít, ha valaki csipogóval a derekán rohangál. Vagyis egyértelműen fontos a nyomozó személye, amely jelen esetben igen karakán, klasszikusan kemény figura.
Scudder, aki az alkoholproblémájával küzd, vagyis leküzdötte már, de minden nap járja az anonim alkoholisták gyűléseit, akár naponta többször is, megint úgy üldözi a gonoszt, hogy csak a saját erkölcsei szabnak neki gátat.
Az meg sajátos, mert Scuddernek igen fontos, hogy a gonosz elnyerje méltó jutalmát.
A történetben tovább követhetjük Matt és Elaine szerelmének alakulását is, kiemelt szerepet kap továbbra is az alkohol és úgy általában a függőségek okozta problémák. A Scudder-sorozatban az is külön kiemelendő, hogy a főszereplő folyamatos fejlődésen esik át, így különösen összeköti a könyveket a személye, nem csak azért érdekes, mert ő a főszereplő, hanem azért is, mert látjuk az életének alakulását is.
A könyvből film is készült, Liam Neeson főszereplésével, vagyis Scudder újra arcot kapott, most Liam Neeson, korábban Jeff Bridges bújt a bőrébe.
R. Molnár Gábor