Megható és drámai pillanatokkal jön a Rising Star

Vasárnap a zsűriszoba meghallgatásaival indul a Rising Star.

 

 

Sírás, nevetés, megdöbbentő és megható előadás egyaránt lesz a TV2 legújabb énekes tehetségkutatójának első adásában, ahol ígéretes tehetségek, lelkes amatőrök és már profinak számító énekesek is a zsűri elé álltak.

 

Szórakoztató, drámai és megható pillanatokat élt át a Rising Star négy tagú zsűrije a meghallgatások alatt. Pásztor Annát, Kerényi Miklós Gábort, Feke Pált és Mező Misit rengetegen akarták meggyőzni arról, hogy az élő showban a helyük, ahol sorsukról már a nézők döntenek.

A Dunakesziről érkező Gigi nem fogta vissza magát, meg is énekeltette a zsűritagokat. A mindössze tizenöt éves szinkronúszó Kovács Gyopár inkább visszafogottságával igyekezett belopni magát a Rising Star zsűrijének szívébe.

Együttesek is érkeztek a válogatóra, többek között a siófoki Nosztalgia együttes és a ceglédi AB duó is megmutatta magát.

A gyakorlott előadók között pedig egy ismert előadó, a Romantic egykori énekesnője, Kunovics Katinka is feltűnt.

Voltak azonban olyan lelkes amatőrök is, akik megdöbbentették Pásztor Annát, KERO-t, Feke Pált és Mező Misit. Legjobban a mulatós stílus képviselője, Gyémánt Valentin osztotta meg a zsűrit hosszas vitát kirobbantva. Volt azonban olyan énekes is, aki kapcsán nem volt kérdés, hogy az élő adásokban is megmutathatja tehetségét.

Az is kiderül az Ördög Nóri és Majoros Péter Majka vezette Rising Star első adásából, hogy Takács Máté mennyire örökölte édesapja, Takács Tamás tehetségét.