Jeff VanderMeer könyvéből film készülhet
Továbbra is Jeff VanderMeer nevétől hangos a nemzetközi SF világ, ráadásul most már egyre biztosabb az Expedíció filmadaptációjának sorsa: az Ex Machinával rendezőként elképesztően debütáló Alex Garland állítólag már megírta a forgatókönyvet, és éppen főszereplőt keresnek.
Tegnap sokan úgy értesültek, hogy Natalie Portmannel tárgyalnak a biológus szerepének elvállalásáról, és jó úton vannak a megegyezés felé.
A mellékszerepekre is komoly neveket keresnek, Julianne Moore és Tilda Swinton neve is felmerült már. A forgatás 2016 elején kezdődne.
A regény körül is vannak újabb fejlemények: miután a hét elején Jeff VanderMeer három Locus-díj jelölést is kapott (többek közt a legjobb sci-fi regényért járót, melyben példa nélküli módon a teljes trilógia versenyben van), tegnap az Expedíciót jelölték a Shirley Jackson-díjra is, amit évről évre a legjobb thriller/horror elemekkel bíró regénynek szoktak ítélni.
A díjkiosztó gála július 12-én lesz. Érdekesség, hogy a tavalyi díjat Robert Jackson Bennett Horzsolások című regénye kapta