Blake Crouch: Az utolsó város

Elérkeztünk Wayward Pines trilógia harmadik részéhez, ami Az utolsó város címet kapta.

 

Crouch a harmadik részben fokozta a feszültséget és igazi pörgős befejezést hozott össze, rengeteg horrorisztikus jelenettel, de hát mit lehet tenni, ha megjelennek a szörnyek a városban, amik ellen nem mindenkinek van fegyvere, ráadásul a lakosoknak meg kell küzdeniük a várost létrehozó Pilcherrel és alkalmazottaival is.

Még jó, hogy ott van Ethan Burke különleges ügynök, aki egykori kolléganőjét érkezett megkeresni a városba, mert ha nem érkezik Wayward Pines-ba, akkor az egész kavarodásból sem lett volna talán semmi…

Ethanre óriási feladat hárul, szembe kell néznie a lelkiismeretével, hiszen valamilyen módon az ő tettének a folyománya volt Pilcher utolsó beteges húzása, ami rengeteg ember halálához vezet. Közben visszatér a városba a titokzatos férfi is, aki évek óta kutat a bestiák uralta Földön és a reményt keresi az életre Wayward Pines-on túl.

Hogy milyen kavarodást okoz Ethan családjában Hassler, hát kiderül a befejező részben, meg persze az is, marad-e remény az életre az emberiségnek, vagy Crouch nem ad esélyt a túlélésre.

Crouch trilógiája a Twin Peaks sorozatban is megszokott fura kisvárosi hangulatból indul, de az első kötet után elfelejthetjük a tisztelgést az író egyik kedvenc sorozata előtt, mert Crouch végül egy igazi brutális, egy műfajba nehezen besorolható történetet hozott létre.

A könyvből sorozat is készült a FOX tűzi műsorra, ennek köszönhetően az Agave Könyvek az eredetileg szánt borítóra, egy levehető filmes borítót is gyártott, el lehet majd dönteni kinek, melyik tetszik jobban.

A sorozat állítólag nem fedi teljesen a könyvet, ezért érdemes elolvasni a könyvet is és ha megfogott a történet, akkor érdemes a sorozatot is megnézni.

Crouch élvezetes thriller trilógiája azért elég sok horror elemet is tartogat, nem véletlenül olyan híres rendezők is rendeztek epizódot a televíziós sorozatban, mint Antal Nimród és M. Night Shyamalan. A főszereplő meg Matt Dillon.

 

R. Molnár Gábor