A beépített szépség 36-40. rész tartalma
2015.10.05., Hétfő 13:45 - 36. rész
Raquel és Clemente kölcsönösen zsarolja egymást: előbbi azzal, hogy ő tette kormányzóvá az utóbbit, utóbbi azzal, hogy börtönbe juttatja az előbbit. A Félszeműtől származó, Marianánál lévő telefon szintén zsarolásokat gerjeszt. Míg Adriano hárommillió dollárért venné meg a vallomást tartalmazó memóriakártyát, Mariana csak abban az esetben adná azt át Adrianónak, ha Blanca lemond Eduardóról, sőt hozzásegíti Marianát, hogy újra Eduardo felesége legyen. Catalina úgy dönt, nem megy hozzá Cristóbalhoz, de Raquel meglátogatja azzal, hogy rávegye, bár minden férfi hűtlen, a házasságnak létre kell jönnie.
2015.10.06., Kedd 13:45 - 37. rész
Mariana ráveszi Raquelt is, hogy segítsen neki Eduardo megszerzésében, aki ennek érdekében segítségül hívja Fernandát. Az ügyvédnő feladata az lenne, hogy megnyerje Marianának Sofía felügyeletét, így Eduardo kénytelen lesz feleségül venni őt. Fernanda Blancát is értesíti erről. Blanca a Raquel elleni akció sikere érdekében szakít Eduardóval, még azt is eljátsszák, hogy már Adrianóval van együtt .Raquel megtudván, hogy nem Luciana az igazi Blanca, kirúgja Rafaelt és Arnaldót megbízza az igazi Blanca és Rafael megölésével.
2015.10.07., Szerda 13:45 - 38. rész
Raquel megbízza Arnaldót, hogy fényképezze le a valódi Blancát. Fernanda újra Adrianónak dolgozik. Cristobal megtudja, hogy Rafael nem Mariana unokatestvére, és a lány még mindig Eduardót szereti. Catalina és a családja azon dolgoznak, hogy elkerüljék a botrányt az elmaradt esküvő miatt, de Cristobal a lány elé áll, hogy mégis házasodjanak össze. Catalina időt kér. Blanca Victoriaként elmondja Raquelnek, hogy együtt vannak Adrianóval. Jorge elmondja Karinának, hogy pap szeretne lenni. Blanca az Altamirák dolgozószobájából telefonál, hogy hozzáférjen a széfhez. Eduardo meglátja, és hívni akarja a rendőrséget.
2015.10.08., Csütörtök 13:45 - 39. rész
Eduardo rajtakapja Blancát, hogy ki akarja nyitni a dolgozószobában lévő széfet, de a lánynak sikerül kivágnia magát. Később Eduardo rájön, hogy valójában Adriano fia után kutakodott és megígéri neki, hogy segít kideríteni a gyerek nevét. Jorge meggyónja a papnak anyja bűneit és elhatározza, hogy ő maga is a papi pályát választja. Catalina kijelenti Cristobalnak, hogy nem megy hozzá feleségül és lemondja az esküvőt. Raquel újabb megbízást ad Rafaelnek, azonban a fiúnak Titát is bele kellene vonnia a dologba, ám az anyja nem megy bele.
2015.10.09., Péntek 13:45 - 40. rész
Eduardo és Blanca együtt nyomoznak Adriano fia után. Raquel tőrbe csalja őket: hamis iratokat tesz a széfbe, hogy Eduardóék azt találják meg. Raquel ráveszi Rafaelt, hogy győzze meg az anyját, hogy Memo Guerrero adta át neki őt kisbaba korában Titának, hogy az fogadja örökbe. Blancáék kérdőre vonják Rafaelt, aki megmondja nekik, hogy mindig is tudta, hogy Tita a nevelőanyja. Adriano felkeresi Titát.