Mért nem bízható a szülőre az orvosi kezelést nem igénylő betegség igazolása? Egy nehezen eldönthető dilemma.
A hivatalos szabályozás szerint a gyermek betegsége esetén az iskola, óvoda kéri az orvosi igazolást a gyermek újbóli megjelenésekor. Ez a rendszer feltételezi, hogy a szülőben nem lehet megbízni, azaz az orvos igazolása kell arról, hogy a gyermek beteg volt és egyben arról, hogy most már egészséges. Azaz nem „lógott” az iskolából, óvodából és hogy a szülő nem viszi be betegen a gyerekét az intézménybe.
Abban az esetben viszont, ha a szülőnek nem kell a beteg gyerek miatt táppénz, mert meg tudja oldani a gyermek felügyeletét enélkül is, és a gyerek nem igényel orvosi kezelést, mert nem súlyos a betegség, otthoni gyógyszerekkel, szülői tapasztalattal anélkül is gyógyul, felmerül a probléma, hogy miért és mikor kellene orvoshoz mennie igazolásért.
Akkor, amikor a gyerek még a betegség első napjaiban nem érzi jól magát, vonszoljuk el orvoshoz, pedig gyógyszert nem igényel és otthon, melegben, nyugalomban gyógyulhatna? (Persze előre ebben az esetben sem fogja tudni az orvos megmondani mikor fog meggyógyulni tehát mehetünk újra az igazolásért.) Vagy amikor a gyermek már meggyógyult, vigyük le a beteg, adott esetben fertőző betegek közé várakozni akár egy órát, azért hogy igazolást kapjunk arról, hogy egészséges. Legalábbis addig még az volt, ha nem kapott el valamit a váróteremben…
Esetleg hagyatkozzunk az orvos jóindulatára, aki ismerve a szülőt és a gyermeket, ad egy igazolást a szülőnek, anélkül, hogy a gyereket ki kéne tenni a fertőzés lehetőségének, és a potenciálisan hosszú várakozásnak, amikor valójában orvosi kezelésre nincs is szükség, rabolva az orvos és a szülő idejét.