Királynők és vadászok: a mesevilág kiterjesztése

A Vadász és a Jégkirálynőben még több ismert színész szerepel, mint az első részben. A történetben három erős és összetett női karakter is szerepel.

 

 

Már az első filmben is számos élvonalbeli színészt sikerült felvonultatni, a mostani produkció pedig még rajta is túltesz. Chris Hemsworth, Charlize Theron és Nick Frost visszatérnek, és olyan nagy nevek csatlakoznak hozzájuk, mint Jessica Chastain, Emily Blunt, Rob Brydon, Sheridan Smith és Alexandra Roach.

 

Hemsworth nem tagadja, mindig is érdekelte, kicsoda és honnan jött Eric. „Az előző film elején miért volt részeges csavargó? Nagyon izgalmasnak találtam, hogy most választ kapunk erre a kérdésre.”

Az előző film óta a színész csillaga még magasabbra emelkedett (Thor- és Bosszúállók-franchise). „Amikor először találkoztam Chrisszel, rögtön láttam rajta, hogy nagy sztár lesz belőle – mondja Roth. – Van benne valami, ami azonnal rokonszenvessé teszi, és ösztönösen tudjuk róla, hogy na, ez egy jó ember.”

A legnehezebb feladat talán az volt, hogy megtalálják a Sarát játszó színésznőt, aki méltó párja lehet a főhősnek.

Sara nem tud megbízni Ericben, mert úgy érzi, nem maradt hűséges hozzá, amíg távol voltak egymástól. Amikor a férfinak nincs más választása, el kell mennie, Sara csatlakozik hozzá, de képtelen megbízni benne. „Sarának önértékelési problémái vannak, meg akarja tudni, elég értékes-e ahhoz, hogy szeressék – magyarázza a karaktert alakító Jessica Chastain. – Ez nagy teher a számára, és akkor ott van még a súlyos bizalmi deficit is.”

A színésznő nagyon elégedett volt Sara jól megírt karakterével. „Tetszik, hogy honnan indul és végül hová érkezik meg. Azt is szeretem benne, hogy titkokat hordoz magában. Ilyen karaktert még soha nem játszottam. Imádtam a mozgalmas jeleneteket. Korábban főleg lassúbb, súlyos, komor filmekben játszottam, ezért olyasmire vágytam, ami jobban elszórakoztat. És ebben a filmben aztán megtaláltam, amit kerestem.”

A színésznőt Hemsworth cserkészte be, amit megkönnyített, hogy közös az ügynökük. A színész elmesélte, miről szól a történet, és megígérte Chastainnek, hogy elküldi neki a forgatókönyvet. A színésznő első kérdése ez volt Hemsworth szerint: „Sokat kell majd bunyóznom ebben a filmben?”

„Sokkal többet kellett bunyóznia, mint az összes korábbi filmjében együttvéve – mondja Hemsworth. – Szinte minden jelenetem közös volt Jessicával. Kitűnő a humorérzéke, sokat poénkodtunk egymás rovására. Néha olyan érzésünk volt, mintha testvérek lennénk, folyton húztuk egymást.”

 

Szintén nem volt egyszerű megtalálni a valóban királynői tekintélyt sugárzó, egyben üdítően rémisztő Charlize Theron mellé a húgát, akinek hasonlóan lenyűgöző jelenségnek kellett lennie. A producerek választása Emily Bluntra esett, aki azonnal igent mondott.

 

„Freya érdekes főgonosz, mert a történet elején még egészen más, mint amilyenné a cselekmény előrehaladtával válik – magyarázza a színésznő. – Amikor találkozunk vele, még nagyon kedves ember. Történetünk elején még fiatal lány, aki nem a megfelelő emberbe szerelmes. Aztán elveszíti a gyermekét, és ettől annyira megkeseredik, hogy felfedezi a benne szunnyadó titkos erőt. A haja kifehérdeik, a bőre sápadt lesz, és rájön, hogy bármit meg tud fagyasztani, amit csak akar.”

A szörnyű árulás után Freya elhatározza, hogy ezentúl gonosz lesz, és kiirtja a szerelmet a világból. Kisgyerekeket raboltat el, és arra neveli őket, hogy a szerelem veszélyes. „Szerintem komolyan azt hiszi, hogy helyes dolgot cselekszik – mondja Blunt. – Úgy gondolja, megmenti azzal a gyerekeket, ha katonának neveli őket és megtiltja nekik a szerelmet. Megóvja őket attól, hogy olyan szenvedésen menjenek keresztül, mint ő.”

„Freya nem attól az egyik nagyszerű főgonosz, hogy hatalomra vágyik – helyesel Nicolas-Troyan. – Ennél jóval bonyolultabb karakter. Nem veszi észre, milyen kegyetlen dolog, hogy katonákat nevel a gyerekekből, mindentől elszakítva őket, amit szeretnek.”

„Alighanem a legijesztőbb anyafigura, akit csak egy gyerek számára el lehet képzelni” – teszi hozzá tűnődő félmosollyal a színésznő.

Hemsworth siet leszögezni, hogy Freya jelentősen különbözik a nővérétől. „Ravenna borzasztóan gonosz és nem ismer bocsánatot, egy szikrányi emberség sincs benne. Emily viszont olyanná formálta Freyát, mint akiben maradtak még érzelmek, csak kétségbeesetten igyekszik elfojtani őket.”

Ám ez a megmaradt emberség különös módon csak még ijesztőbbé teszi Freyát. „A Jégkirálynő másképp gonosz, mint a nővére – mondja Hemsworth. – Manipulatív, mert képes kedvesnek is mutatni magát, ám a következő pillanatban könyörtelenül odacsap.”

 

Ravenna olyan jól sikerült főgonosz volt, hogy hiába halt meg az első filmben, az új produkció alkotói elhatározták, hogy visszahozzák.

Ennek Charlize Theron örült a legjobban, mert nagyon élvezte a karakter megformálását. „Ravennában azt szeretem, hogy olyan rejtélyes jelenség – mondja a színésznő. – A cselekmény során sokat megtudhatunk róla, de ő olyan körülmények között lett azzá, amivé, ahol az ő cselekedetei normálisnak számítanak. Nincs más választása, ezért ő saját maga legnagyobb ellensége. Olyan ember, aki legbelül borzasztóan retteg, és ezt is nagyon szeretem benne.”

A gonosz királynő visszahozatala végül nem bizonyult olyan nehéz feladatnak, mint korábban gondolták, mert az új film nagy része A Hófehér és a vadász cselekménye előtti eseményeket meséli el.

„Az új filmben Ravenna gyakorlatilag két különböző karakter – mondja Nicolas-Troyan. – Találkozunk vele A Hófehér és a vadász előtti időkben, amikor már gonosz, de vannak még emberi tulajdonságai. Aztán visszatér a Hófehér története utáni korszakban, ezúttal szellemként, és ez már egy másik karakter: a teste nem él, de a lelke, a gonoszsága meg a varázsereje megmaradt.”

A három női főszereplő felkérése az alkotók azon szándékát mutatja, hogy erős, összetett női karaktereket varázsoljanak a vászonra. „Részben Chris miatt vállaltam el a felkérést, de jórészt azért is, mert ez a film hihetetlenül jól megírt szerepeket kínál nőknek – mondja Chastain, aki régóta küzd a hollywoodi férfiuralom ellen. – Amikor megkaptam a forgatókönyvet, tudtam, hogy Charlize és Emily már leszerződtek, én pedig utálok egyedüli nő lenni egy forgatáson. A történeteknek, még ha fantasyról van is szó, mint esetünkben, a mi világunkat kell leképezniük, ezért örültem annyira, hogy ebbe a filmbe ilyen remek női szerepeket írtak.”

 

Ajánló: Még több a történetről

 

Országos Premier: 2016.04.21.

UIP Duna