Rengeteg zenével jön az Énekelj! a mozikba, olyan történettel, ami nem csak az ünnepek alatt csalna könnyeket a nézők szeméből.
Egy énekes tehetségkutató műsor elevenedik meg az Énekelj!-ben, rengeteg jól ismert sláger csendül fel a mese során. Nem is csoda, hogy hosszabb a film, mint általában a mesék hossza, 1 óra 48 perc, amit ki is töltenek az alkotók. Az Énekelj! nem véletlenül kapott hatos karikát, annak ellenére, hogy aranyos a történet, nem a nagyon kicsiknek való, olyan mese, amire felnőtt is nyugodt szívvel beülhet.
Buster Moon, a koala, egy régen szebb napokat látott színház tulajdonos-igazgatója. Ha nem talál ki valamit, akkor elveszítheti a színházát és ezzel minden álmát. Azt az álmot, amiért az apja is egy életen át gürcölt, hogy a pici koala fiacskájának teljesülhessen a vágya.
Kétségbeesésből jönnek a legjobb ötletek, így kitalálja, tehetségkutatót kell rendeznie, amire majd biztosan özönleni fognak a látogatók a színházba. Nem szórakozik sokat, meg is hirdeti a versenyt. Egy kis baki miatt, tényleg rengeteg jelentkező érkezik a válogatóra és felkapja a média is az eseményt.
A versenyzők közül kiemelkedik egy túlhajszolt anya, aki 25 kismalacot gondoz és már rég kihunyt benne a tűz, egy tarajos-sül lány, akivel szakít a pasija, egy fiatal gengszter gorilla, aki nem akar részt venni a családi „vállalkozásban”, egy egér, akinek a modora finoman is szólva, igen tapló, valamint a félénk elefánt, aki nem mer színpadra lépni. És Güntherről meg ne feledkezzünk, aki rendre szállítja a poénokat. Mindannyian azzal a reménnyel érkeznek a versenyre, hogy ha nyernek, megváltozik az életük…
Az Énekelj!, olyan, mint a valóságos tehetségkutató versenyek, kicsit kiparodizálva az ott induló személyiségeket és magát az ilyen versenyeket is. Vidám jelenetekkel tarkított történet, de közben mély és talán elcsépelt mondanivalóval. Bár sosem baj, ha újra és újra a szánkba rágják: merd megélni az álmaid, hogy teljes életed legyen.
Molnár Gábor
2016. december 22-től a mozikban