Így alakul át őszre a műsorrend a TV2-nél
Az őszi műsorrend keretében a nézők augusztus 28-tól még több sajátgyártású műsorral találkozhatnak hétköznap esténként. A szezon újdonsága, hogy ezentúl még korábban, már 18:55-től kezdődnek majd a szórakoztató műsorok. A Tények továbbra is változatlan hosszúságban 18:00-kor jelentkezik, azonban a Tények Extra nem közvetlenül utána kerül képernyőre, hanem egy későbbi műsorsávban.
A Tények után indul az új gasztronómiai tehetségkutató, a Séfek Séfe. A formátum eredetije a Game of Chefs címet viseli, házigazdája pedig Ördög Nóra lesz. A vérre menő versenyben amatőr és profi szakácsok próbálják meggyőzni a műsor három profi séfjét, Wolf Andrást, Vomberg Frigyest és Krausz Gábort arról, hogy ők a legjobbak. Az első fázisban, a válogató adások alatt mindenki főz, a séfekhez pedig futószalagon érkezik az étel, ám azt nem tudják, hogy ki készítette. Kizárólag a kapott tányéron található étel megkóstolása alapján döntik el, kit juttatnak tovább a versenyben, majd újabb kihívások elé állítva a versenyzőket kiválasztják saját csapatukat. A séfek vezetésével egyre több feladatot megoldva napról napra szűkül majd a mezőny. A műsorfolyam végén az is kiderül, melyik séf tanítványa bizonyul a legjobbnak, ki lesz a Séfek Séfe, és ezzel a 10 millió forintos fődíj, és a franciaországi Paul Bocuse Intézet kurzusának nyertese. Séfek Séfe minden hétköznap 18:55-től.
Hét év után Gundel Takács Gáborral visszatér a TV2 legendás vetélkedője, az Áll az alku. A megújult díszletben a főszereplők továbbra is a legendás táskák, amelyek mesés összegeket rejtenek és az a szerencsés játékos, aki aznap este esélyt kap, hogy egy kis szerencsével megváltoztassa az életét. Rekord összegű nyeremény várja a játékosokat, ugyanis összesen 100 millió forint vihető haza. A műsor ezúttal 22 játékossal indul és egyetlen kérdéssel dől el, hogy ki lesz a főszereplő az aznapi játékban. Újdonság lesz a 23. táska a játék végén, benne 4 kisebbel, melyet a játékosnak nem kell kötelezően kinyitnia. Ha azonban úgy dönt, hogy szívesen kockáztat a magasabb nyeremény reményében, választhat egyet. Minden eddiginél fordulatosabb játékkal várja Gundel Takács Gábor és az elmaradhatatlan „Bankigazgató” a nézőket minden hétköznap este 20:30-tól.
Új évaddal folytatódik a Drágám, add az életed!, a harmadik szezonban is sztárpárok mérettetik meg magukat a TV2 népszerű gameshow-jában. Ábel Anita mellett Csonka András terelgeti majd a párosokat az embert próbáló, megújult kihívásokban. Olyan hírességek is bevetik magukat, mint Deutsch Anita és Kinizsi Ottó, Polyák Lilla és Gömöri András Máté vagy éppen Debreczeni Zita és Gianni Annoni, de megismerhetjük Cooky és Pápai Joci párját is. Ismét a hölgyek dönthetnek szívük választottjának sorsáról. Az előző évadokhoz hasonlóan a liciteket Ábel Anita felügyeli, míg idén a játékos kihívásoknál Csonka András biztatja a férfi játékosokat minden hétköznap este 21:30-tól. Hetente újabb négy pár száll majd versenybe, hogy kiderüljön, melyik duó viszi sikerre a közös feladatmegoldást és kik azok, akik péntek este elnyerik az egymillió forintot.
„Augusztus 28-tól hétköznap esténként három gyártott műsorral szállunk versenybe a nézők kegyeiért. Bátran állíthatom, hogy idén ősszel minden eddiginél szorosabb lesz a verseny, a TV2 felkészült erre a harcra. A népszerű, közönségkedvenc műsoraink mellett olyan nagyszabású, új formátumokat hozunk el a magyar nézőknek, amelyek világszerte a szórakoztató televíziózás élmezőnyébe tartoznak. Elég, ha csak a Ninja Warriort, vagy a Séfek Séfét említem. Az Ázsia Expressz című utazós reality pedig egy olyan formátum, aminek minden adottsága megvan ahhoz, hogy sikeres legyen, ahogy több országban bizonyította már. Emellett egy nagy kedvenc is visszatér. Büszke vagyok arra, hogy sikerült megegyezni Gundel Takács Gáborral, így az ő vezetésével térhet vissza a TV2-re a legendás Áll az alku. Liptai Claudiával pedig exkluzív szerződést kötöttünk, a Sztárban Sztár mellett ősszel még egy nagyszabású napi élő show műsorvezetőjeként is feltűnik a képernyőn” – mondta Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója
Az ősz folyamán érkezik még a TV2 képernyőjére a Sztárban Sztár ötödik szériája, új évaddal folytatódik a Vigyázat, gyerekkel vagyok! és az 50 milliós játszma, de további meglepetések is várják a nézőket!
A TV2 hétköznap esti programja augusztus 28-tól tehát az alábbiak szerint alakul:
18:00 Tények
18:55 Séfek Séfe, gasztronómiai tehetségkutató
20:30 Áll az alku Gundel Takács Gáborral
21:30 Drágám, add az életed!