Charlize Theron lesz a Tudnom kell főszereplője

Izgalmas kémjátszma a Tudnom kell című könyv, hamarosan megjelenik a várva vára thriller magyarul

 

A történet egy CIA elemző nőről szól, aki orosz ügynökök hálójába keveredik, és ez alapjaiban változtatja meg az életét a munkahelyén, valamint az otthonában is.

 

Hűség és hűtlenség, állampolgári kötelezettség és hazaárulás, szeretet és gyanakvás közepette kell helytállnia, miközben a történet elképesztő fordulatszámon pörög. Cleveland rendkívüli ügyességgel alkalmazza a kémregények eszköztárát az utóbbi időkben nagy népszerűségnek örvendő pszichológiai thriller műfajában, ami annak köszönhető, hogy ő maga is CIA elemző, ráadásul rövid ideig az FBI terrorelhárítási egységénél is dolgozott.

A Tudnom kell kiadói körökben 2017 egyik legizgalmasabb megjelenés előtt álló debütregénye lett. Mostanra több mint 30 országban keltek el a jogai, a megfilmesítésre pedig bejelentkezett a Universal, főszerepben (és producerként) Charlize Theronnal.

A könyv előélete ezzel ráadásul nem fejeződött be: az őszi hónapokban rendkívül lelkes és elismerő méltatásokat kapott olyan szerzőktől, mint John Grisham, Shari Lapena, Lee Child és Chris Pavone, illetve a szaksajtó – például Publishers Weekly, Library Journal, Kirkus Reviews – előzetes kritikái is kifejezetten dicsérőek voltak.

2018. januári megjelenése előtt az Amazon a hónap legfontosabb debütregénye kiemeléssel minősítette a könyvet, az Entertainment Weekly pedig a legizgalmasabb új thrillerként számolt be róla.

A Tudnom kell a megjelenése napján a 2. helyen nyitott az Amazon kémregény sikerlistáján, és a mai napig őrzi a pozícióját.

A könyv az Agave Könyvek gondozásában jelenik meg magyarul 2018. február 6-án.

 

A könyvről Lee Child az alábbi mondta:

“Előre szólok: ha elolvasod az első fejezetet, rögtön utána el fogod olvasni a másodikat. Ha elolvasod a másodikat, utána jó eséllyel kihagyod a vacsorát, sokáig maradsz fent és másnap fáradt leszel a munkahelyeden. A Tudnom kell ez a fajta könyv. Egyszerűen fantasztikus.”

 

Chris Pavone szerint ezért eredeti a Tudnom kell:

“A Tudnom kell eredetisége abban rejlik, hogy a szerzője a magas téttel bíró nemzetközi bonyodalmat ügyesen kombinálja a családon belüli drámával.”