Bosszú vagy szerelem 76. részének hosszabb tartalm
Tahsin elmondja Sühannak a saját szemszögéből, mi történt az erdőben, meg akarták zsarolni, önvédelem volt, elsült a pisztoly, miközben harcoltak. Sühan hisz az apjának, majd az apja kérdésére elmondja, Risa azért mutatta meg neki a felvételt, mert meg akarja állítani Cesurt.
Sühan meg akarja védeni az apját és Cesurt is Risától, de az apja kijelenti, elég, ha magát menti, majd ő elintézi az ügyet. Közben Cesur is titokban tovább folytatja az előkészületeket.
Otthon Cahide pompás vacsorával várja a férjét. Majd elárulja, hamarosan ki fogja deríteni, milyen ajánlattal készül Tahsin. Sühan azon kínlódik, most hogy fog Sirin és Reyhan szemébe nézni ezek után. Az apja szerint úgy, ahogy ők tudnak a szemükbe nézni. Tahsin szerint amúgy is jobb lenne, ha Reyhan nem térne vissza a házba. Amúgy Korhan éppen azt tervezi, hogy elvigye hozzájuk a nőt, segítsen a házimunkában, Cahide annyira nem örül az ötletnek. Bülent meglátogatja Tahsint, lebeszélné a férfit, lépjenek vissza a pályázattól, de az nem akar.
Risa szállodájában nagy bulit rendeznek. Risa szórakozik Turannal, még mindig büntetésben tartja, a félig elvégzett munka miatt. Risa beszélget az ügyésszel, elülteti a fülében, hogy sokat tud a sógoráról. Adalet sírva néz egy Tahsinról készült fotót, majd mikor nyugtatnák a cellatársak, elájul, a fotó pedig földre hull.
Hülya az éjjel meglátogatja az alvó Tahsint és hálóruhában befekszik a férfi mellé, de az kizavarja az ágyából. Mielőtt kimenne, kijelenti a nő, szerelmes lett a férfiba, de az kizavarja. Hülya mosolyogva megy ki, majd szépen lassan eléri a célját. Adaletet másnap beviszik az orvoshoz, amíg nem figyelnek, eltesz egy fiola orvosságot.
Este megjelenik Cesur Sühannál és átöleli, majd elmondja, menjenek el innen, bármit tett, ő megbocsájt, de Sühan is bocsásson meg. Sühan erre elmondja, ő nem tette meg, nem bírta, céloz a babára, majd boldogan megcsókolják egymást. Mikor elmennének, megjelenik Tahsin és azzal nehezíti a dolgát, ha kilép Cesurral a házból, akkor azzal megöli őt. Sühan kijelenti, boldog akar lenni és saját életet akar élni, erre Tahsin előkap egy pisztolyt és lelövi Cesurt. Ebben a pillanatban Sühan felébred a rémálomból, majd felhívja Cesurt és elmondja, rosszat álmodott, amiben elveszítette. Cesur kijelenti, mindjárt odamegy, nagyon hiányzik neki, találkozót beszélnek meg a tó partjára. Cesur szerelmet vall, mint azt tette ott tavaly, majd átölelik egymást. Sühan elnézést kér, „bocsáss meg Cesur”, a férfi könnyezik, majd megkérdezi, van-e valami, amit el akar neki mondani. Sühan végül csak annyit mond, aggódik miatta, megkéri, ígérje meg, hogy Risától távol marad. Cesur viszont kijelenti, ne kérjen ilyet, mert nem ígérheti meg, majd homlokon csókolja Sühant és elmegy.
Másnap reggel Cesur megint Rifathoz megy, a vasak már a rejtekhelyen várják. Hülya reggel elnézést kér Tahsintól, nagyon szégyelli magát, de megkéri, higgye el, őszinte volt. Tahsin viszont kiteszi a házból, Adaletnek igaza volt, de nem teszi utcára őket, a hegyi házba küldi őket, ahol már előkészítették neki és a fiának a házat. Ő nem olyan, megígérte, nem teszi utcára a gyereket és szétszakítani sem akarja a családot. Hülya előad egy mű-sírást, de nem hatja meg Tahsint.
Reyhan visszatér a testvérétől, boldog, mert megkapta a büntetését a férfi, aki megölte a férjét. Majd végül Cesurék háza előtt Korhan megkéri, jöjjön hozzá, neki szüksége van rá. Boldogan megy. Cesur nagy munkában előkészíti a rácsot. Adalet maréknyi gyógyszert vesz be, valószínűleg tudja, mit csinál, nem véletlenül volt az övé a gyógyszertár…
Mihriban beszédre készül, akár a többi jelölt is. Kicsit kiakad, mert Bülent ugyan eljön, de a fia féltékeny Cesurra, mivel az anyja várja már a férfit és addig nem akarja elkezdeni a beszédet, amíg az nem lesz ott. Tahsin jól megbántja Mihribant a gyűlés előtt. Cahide szeretné, ha „Tete” nem maradna velük, hívogatja Korhant. Majd Reyhan megjelenik a konyhában és kitessékeli onnan Cahidét, amin jól összevesznek, de a vége az lesz, hogy Reyhan kiosztja Cahidét.