Bosszú vagy szerelem 94. rész hosszabb tartalma

Bosszú vagy szerelem 94. részének hosszabb tartalma

 

Mihriban is vallomást tesz, az anyja szerint Bülent nem lenne képes ilyenre. Végül megkéri az ügyészt, hagy beszéljen a fiával, talán képes lenne rávenni az igazság elmondására.

 

Bülent nem örül az anyja érkezésének, de Mihriban nem esik a fiának, inkább elnézést kér tőle, mert a választások miatt elhanyagolta. Bülent erre megkérdezi az anyját, azt hiszi, hogy ő tette? Mihriban viszont kijelenti, tudja, hogy nem tesz ilyet, abban viszont biztos, hogy valamit titkol. Megkéri, mondja el, mit tud, mit titkol. Bármit is fog mondani, ő mellette lesz. Bülent elmondja, tudta, hogy aznap valami fog történni, de nem ő mérgezte meg Sühant, nem volt rá képes. Majd látjuk, ahogy visszaemlékezik arra a napra, hogy bemegy a szobába és letekeri a vizes üveg kupakját, a kezébe veszi a mérget, de végül nem képes belecsöpögtetni.

Majd a rendőrnek elmondja, hogy az esküvő előtti napon elrabolták Risa emberei, aki felajánlotta, hogy tönkre teheti Sühant és Cesurt. Megfenyegette, megzsarolta Risa, de nem volt képes bántani a babát és főleg Sühant, hiszen az első szerelme, a gyermekkori szerelme. Nem volt rá képes, hogy tegyen ilyet vele, a mérget pedig kidobta. Azért nem szólt a rendőrségnek, mert félt Risától, majd kijelenti, honnan tudná, hogy mással, kivel egyezett meg Risa.

Bülent vallomása és Cesur segítségével elkapják a férfit, aki segített Risának a szökésben. A vallomásából kiderült, hogy Bülent mellett még két embert raboltak el. Kihallgatják Hülyát is, aki beszél a gyógyszerről, amitől elment volna Sühan babája, de nem vette el a gyógyszert, nem képes arra, hogy egy ártatlan gyermeket bántson. Azért nem szólt senkinek, mert megfenyegette Risa, ha nem segít, akkor a gyermeke életével fog fizetni. A harmadik embert még nem találták meg, azon gondolkodnak, hogy idegen, vagy ismerős lehetett? Cesur szerint ismerős lehetett csak, mivel Hülya és Bülent sem volt meghívva az esküvőre, valaki segített nekik bejutni.

A nyomozó megmutatja Turannak a felvételt, amin a hajó elsüllyedt, vagyis már nem kell félnie Risától. Ha vall és elmond nekik mindent, akkor kevesebbet kell ülnie. Turan szerint ő már mindent elmondott, a nyomozó próbálja kiszedni, mit tud Risa utolsó akciójáról. Bülentről és Hülyáról már tudnak, azt várják, hogy a harmadik nevet majd Turan fogja elárulni. Turan végül kijelenti, ő nem tud semmiről sem, erre a nyomozó megfogja a fejét és belevágja az asztalba.

Tahsin nem beszélt a pszichológussal, elzavarta a házból, Korhan abban reménykedik, hogy Sühannal legalább beszél. Mikor beszélgetnek, újra régi emlékek villannak be, most éppen Adaletről és ilyenkor úgy érzi, teljesen megőrül. A képekkel küzd, de lefekszik aludni.

 Mikor Sühan és Cesur távozna, megjelenik a nyomozó magával viszik Cahidét, a rendőrök átkutatják a szobáját, akik meg is találják nála a mérget, azon a helyen, ahova korábban a kapucnis nő rejtett el a szobájában a mérget. Cahide a kihallgatás során esküszik nem ő volt, míg közben bebizonyosodik, hogy a szobájában megtalált anyag egyezik azzal a méreggel, amit Sühan szervezetében találtak. Sühan és Korhan sem akarja elhinni, hogy Cahide volt a tettes, majd elszörnyed a feleségén, hogy volt képes szeretni egy ilyen szörnyeteget, Cahide viszont őrjöngve esküszik, nem ő tette. Korhan teljesen kikészül, hogy fog Sühanék szemébe nézni, de Cesur megnyugtatja, nem tehet róla. Cahidét rács mögé zárják, ahol azt kiabálja, terhes és ártatlan, nem csinált semmit, összehúzódásai vannak és próbálja megnyugtatni magát és a babát.

Tahsin, mikor felébred, az éjjeliszekrényben megtalálja a házassági anyakönyvi kivonatot, majd eszébe jut, hogyan házasodott össze Adalettel. Elmegy a gyógyszertárhoz és a bezárt üzlet előtt áll, mikor megjelenik Necla és beszélgetnek. A nő elmond mindent, hogyan és miért szökött meg Adalet a börtönből, majd Risa megölte a nőt. Tahsin ledöbben, ahogy Necla is, nem tudta, hogy nem beszélhet.

Cesur elviszi Sühant egy meglepetés helyre. Meglepetés esküvőre, ahol a legszűkebb családi és baráti kör fogadja őket. Korhan, Sirinék, Banu, Rifat, az ügyész, Mihriban is ott van, a polgármesterasszony fogja őket összeadni.

Tahsin elmegy Adalet sírjához, ahol könnyezve kérdi, miért hagyta őt magára.

Sühan aggódik, hogy most is közbejön valami, de Cesur megnyugtatja, most végig csinálják. Mihriban asszony adja őket össze.

Majd látjuk, ahogy Risa távcsővel figyel.