Feriha 2. részének hosszabb tartalma
Feriha titokban merészebb ruhába öltözik, mint ahogy otthonról elmegy. Zehra barátnője irigykedik, milyen jól élnek, mert gazdagoknál takarít. Gülfidan örülne, ha a fia összeházasodna Ferihával, de az anyja nem akarja, sőt egyelőre semmilyen esküvőre sem tud gondolni.
Emir fejében csak Feriha jár, mikor meglátja, rögtön odamegy hozzá, szeretné jóvátenni a tegnapit, de végül csak bemutatkoznak egymásnak. Koray megígéri Emirnek, estig kiderít valamit a lányról. Riza állandóan próbálja elérni a lányát, de mivel nem veszi fel a telefont, úgy dönt, hogy bemegy a lányához az egyetemre. Zehra kéri, nehogy szégyenbe hozza majd a barátnői előtt. Éppen a barátnőjével beszélget, mikor megjelenik az apja, akit próbál minél előbb lerázni, mert láthatóan szégyelli őt. Mikor sikerül leráznia az apját, a barátnőjének azt hazudja, elfogadva annak szavait, hogy az apja nagyon aggódott érte és a sofőrt küldte érdeklődni, hogy minden rendben van-e.
A hazudság után bemegy a mosdóba sírni, mert szégyelli a saját viselkedését. Hande érkezik és megkérdi segíthet-e neki, bemutatkoznak egymásnak, Hande elárulja, ő Emir barátja, ezért tudja, ki ő.
Otthon Riza teljesen maga alatt van, szégyelli, milyen falatka ruhában volt a lánya az egyetemen. Szerinte ebből még baj lesz, mondja Zehrának. A felesége nyugtatja a férjét, majd ő beszél vele és megkéri, Mehmetnek ne beszéljenek erről, mert a fiú várja, hogy miért eshetne a testvérének. Mikor hazaér, az anyja bemenekíti a szobájába az apja elől, vitatkoznak, arra kéri, legalább a többiek előtt rejtse el ezeket a ruhákat. Cansu áthívja Ferihát, a mostohája továbbra sincs kibékülve azzal, hogy a lánynak nem sikerült a felvételi. Cansu újságokat mutat, amiben Emir is szerepel.
Zehra reggel próbálja meggyőzni a lányát, vigye magával a telefont, különben az apját nem tudja féken tartani. Feriha nem viszi magával a telefont, kijelenti, már nem csak beszélgetésre használják a telefont, önkifejezési eszköz, az anyja végül ráhagyja.
Az iskolában Emir fogadja egy új mobillal, haragszik a fiúra és nem fogadja el a telefont. A tanítás után elnézést kér Emirtől, túlreagálta a dolgot. A srác is meglepődött, úgy érezte magát, mint nyolcévesen, amikor az anyukája szidta le. Emir majdnem újra próbálkozik a telefonnal, mikor megjelenik Hande. A lány elhívja kávézni Ferihát is, végül nem tud nemet mondani, mivel arra mennek ők is, ahol lakik. Csak vizet kér, mert látja az árakat. Hande hívja őket Párizsba, újabb hazugságokba keveredik, mikor az utazásokról beszélgetnek, és azt mondja, New York a kedvence, a bátyja ott jár egyetemre, a családjával szokott oda járni. Hande kimegy a mosdóba, útközben összefut Larával, az egyik lánnyal a luxusapartman házban, ahol Feriháék takarítanak, Lara elég rondán beszól Handénak, nincsenek jóban. Koray tovább faggatja Ferihát, most már az apjánál jár, a lány azt hazudja, az apja üzletember, szállodái vannak. Lara ráköszön Ferihára, és megjegyzi, meglepi, hogy itt látja, de többet nem mond, tovább megy, míg Feriha ijedtében félrenyel, majd azt hazudja rosszul érzi magát, haza kell mennie. Emir felajánlja, hazakíséri, nem tudja lerázni a fiút. Kocsival mennek, de egy utcával előbbre kéri, hogy tegye ki, az apja miatt, aki most otthon van és így rögtön faggatózna, ha látná Emirt. Emir a telefont becsempészi a táskájába, mikor nem figyel oda.
Az apjának el kell mennie otthonról, így Ferihára marad a szemétösszegyűjtés a házban, Lara megjegyzi, most egy másik Ferihát lát, kíváncsi, hol látja legközelebb. Otthon dohog, mert öt perc alatt szemétszagú lett. Mehmet megjegyzi, pár zsák szeméttől, tíz napig fog szenvedni, holnap menjen el inkább a fürdőbe. Vacsora közben megszólal Feriha telefonja, ő is döbbenten fogadja Emir hívását, aki elmondja, mivel nem hagyta, hogy kárpótolja, így adta oda a telefont. Természetesen téma lesz a telefon, kérdezik, honnan van, ezért azt hazudja, Cansutól kapta, az apja erre azonnal vissza akarja neki adni. Mikor sikerül elérnie, hogy ne azonnal kelljen visszaadnia a telefont, visszaviszi a szobájába, mosolyogva teszi, majd a pletykalapokat olvassa Emirről. Az anyukájának sem vallja be az igazságot, mikor megkérdezi, hogy az igazat mondta-e a többieknek. Reggel az apja máris vissza akarja adatni a telefont Cansunak, az anyja viszont mellé áll, majd este tisztességesen megköszöni. Mehmet kikíséri a buszig, közben már telefonál is Emir, menjen-e érte, de Feriha mondja, nem kéri.
Hande tesz néhány gonosz megjegyzést, mikor beér az iskolába, átlát a trükkjein, ne akarjon Emirre akaszkodni, mert megjárja, egy éjszaka után majd rá fog unni a fiú. Erre a kezébe nyomja a telefont, adja oda Emirnek és elhúz onnan. Feriha barátnője sem mond sok jót Emirről, mikor kérdez róla, szerinte nem megbízható fiú, gazdag, jóképű, mindent megkaphat, vigyázni kell vele. Feriha azon mereng, honnan lehet tudni, hogy ki a megbízható.