Elkezdődött a második elődöntő hete az idei Konyhafőnöknek
Elkezdődött a Konyhafőnök idei szériájának második elődöntő hete, ahonnan a zsűri döntése alapján, máris két játékos távozott.
Ismét hat játékos vágott neki a második elődöntő hét küzdelmeinek. A cégvezető Józsi, a volt élsportoló Máté, a gépészmérnök Rebeka, a grafikus Kristóf, a szakács András és a családi vállalkozásában dolgozó Orsi kivétel nélkül azért jöttek, hogy megnyerjék a Konyhafőnök címet és a 10 millió forintot.
Az első feladatban a szerencse döntötte el, hogy az elkészítendő vegetáriánus főételt a Séf, vagy a Bea által összeállított alapanyagokból kell-e megfőznie a versenyzőknek. A kihúzott borítékok alapján Andrásnak, Józsinak és Orsinak Gáspár Bea, míg Rebekának, Máténak és Kristófnak a Séf alapanyagait kellett felhasználni.
A feladatot András teljesítette a legjobban, aki két előnyhöz is jutott. Először eldönthette, hogy kihagyja a második megmérettetést és felmegy a galériára, ezzel biztosítva a versenyben maradását, vagy főz a többiekkel, és akár még ki is eshet. Mivel András a főzést választotta, így neki is le kellett másolni a Séf ételét, de második előnyként megkapta az étel egyik, már előre bekevert elemét.
Természetesen Andrásnak hátráltatásra is lehetősége volt. Valakitől elvehette azt a mintatányért, ami nagyban segíti a játékosokat az étel lemásolásában. Ő az előző feladatban már gyengén szereplő Kristófot választotta, aki ettől a nehezítéstől annyira lefagyott, hogy Gáspár Bea segítsége se tudta felrázni, és ki is esett a versenyből. Azonban nem ő volt az egyetlen, akinek a teljesítményével elégedetlen volt a zsűri. Józsinak is le kellett venni a kötényét és el kellett hagynia a Konyhafőnököt. Persze a zsűri a legjobban teljesítőt is megnevezte, aki Máté lett. Őt András, Orsi és Rebeka követte a galériára.