Kialakult a Konyhafőnök középdöntőjének négy három fős csapata
A harmadik elődöntő hét utolsó napján kiderült, hogy ki az a négy fő, aki csatlakozhatott az eddig már középdöntőbe került játékosokhoz.
A középdöntőbe kerülést most sem adta ingyen a zsűri. Az első feladat fő alapanyaga a karalábé volt. A versenyzőknek olyan húsos főételt kellett készítenie, ahol ez a zöldség a hangsúlyos. A legjobb ételt Dóra készítette, akinek a tegnapi csapatversenyek után ez volt az első napja egyedül a pultban.
Így a fiatal anyuka előnnyel kezdhette a következő feladatot, és egyben hátráltathatott is valakit. Ennek alanya a kevésbé szerencsés Bence volt, aki háttal állva, csak egy sminktükörből figyelhette a következő feladat Séf által bemutatott szakmai fogásait.
A második megmérettetésben a Séf ételét kellett lemásolniuk a játékosoknak, aminek egyik fő alapanyaga a speciális tisztítási ismereteket igénylő articsóka volt. Dóra számára pont ez a zöldség jelentette az előnyt, mivel megkapta előkészítve, így értékes perceket nyert a főzés során. A versenyzők számára komoly kihívást jelentett a feladat, mindent beleadtak, Eszter az eredményesebb munkavégzés érdekében még a magassarkú cipőitől is megvált, de sajnos az általa elkészített tányér nem volt elég ahhoz, hogy középdöntős legyen, de nem csak róla, hanem Bencéről is így vélekedett a zsűri, és neki is búcsúzni kellett a versenytől.
Ezzel lezárultak az elődöntők, és kialakult a négy 3 fős csapat, akik a középdöntőben csapnak össze egymással. Az első körben a piros csapat – Zsófi, Emerencia, Szovi – és a kék csapat – Orsi, Tomi, Máté – versenyez egymással, majd a sárgák - Dóra, Dávid, Péter – és a zöldek – Andrea, Flóra, Péter – is megmérettetnek.
Hétfőn a középdöntőkkel folytatódik a Konyhafőnök!