Drága örökösök címmel új napi sorozat indul az RTL Klubon

Január elsejétől Drága örökösök címmel új napi sorozatot indít az RTL Klub

 

A Drága örökösök című új napi sorozat egy olyan család életébe enged bepillantást, akikkel egy hirtelen jött örökség miatt nagyot fordul a világ.

 

A történet szerint egy falusi nagypapa halála után kiderül, hogy az öreg hatalmas vagyont hagyott a vidéki életből már kiszakadt, fővárosban élő három gyermekére és két felnőttkorú unokájára. A 612 millió forint azonban csak úgy lehet az örökösöké, ha vállalják, hogy egy évre visszaköltöznek szülőfalujukba, Ökörapátiba. További feltétel, hogy a visszaköltözést követően a budapesti rokonok egy teljes éven át, 12 óránál tovább nem hagyhatják el a kis falut. Aki ezt megszegi, az kiesik az örökségből, ha pedig egyikőjüknek sem sikerül teljesíteni a feltételeket, úgy a hatalmas vagyon a falusiakra száll.

A kereskedelmi egy órás, keserédes humorú és drámai fordulatokat sem nélkülöző napi sorozat főszerepeiben olyan színészek láthatóak, mint Koltai Róbert, Lengyel Ferenc, Bede-Fazekas Szabolcs, Hajdu Steve, Járó Zsuzsa, Horváth Sisa Anna, Mohai Tamás, Molnár Gusztáv, Fekete Linda, Kovács Lehel, Makranczi Zalán és Ullmann Mónika.

Az eredetileg horvát formátum 2014 óta fut kimagasló nézettséggel a helyi Nova csatornán, a sorozatból emellett Bulgáriában is készült már egy változat. A magyar környezetbe, itteni viszonyokra átültetett adaptáción már közel egy éve dolgozik az RTL Klub közönségkedvenc A mi kis falunk című sorozatát is gyártó ContentLAB & Factory.

 

Drága örökösök premier január 1-jén 18:50-től, majd január 2-től minden hétköznap 18:50-től az RTL Klub műsorán!